Előzetesbe került a tiszabői polgármester

2011.07.22. 12:34 Módosítva: 2011.07.22. 12:49
A bíróság elrendelte Tiszabő polgármesterének az előzetes letartóztatását, a Tisza menti faluban szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal összefüggő csalás ügyében.

Tiszabő polgármestere a független jelöltként megválasztott Farkas Barnabás, aki 2006 és 2010 között is a falu első embere volt. Csütörtökön őrizetbe vett elöljárót több rendbeli csalással, közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják.

Ezzel a szocpolos ügyben tizenháromra emelkedett az előzetes letartóztatásban lévők száma. Ők főként azok, akik a leginkább haszonélvezői voltak a körülbelül 400 millió forint kárt okozó csalássorozatnak.

Eddig a 2005 és 2009 közötti időszakot átvizsgálva kereken kétszáz bűnesetet derítettek fel a nyomozók. Ezek lényege, hogy a gyanúsítottak fiktív ingatlan-adásvételi szerződések megkötése után igényeltek különböző összegű, több millió forintos szociálpolitikai támogatásokat. Az ingatlanokat megvásárló vevők az esetek nagy részében nem akartak a támogatással megvásárolt lakóházakba költözni, és nem is rendelkeztek a támogatás folyósításához szükséges 30 százalékos önerővel, a bűncselekményekkel az állami támogatás jogtalan megszerzése volt a céljuk.

Az ingatlanok valós forgalmi értéke jóval alacsonyabb volt, mint az adásvételi szerződésen feltüntetett összeg, sokszor csak annak tizedét tette ki. A több gyermeket nevelőket - akik a kellő önerő megléte esetén jogosultak lettek volna az állami támogatásra - tiszabői emberek keresték fel helyben, illetve az ország más településein. Ők a rászorulóknak a támogatás elintézését ígérték és házhoz jutással kecsegtették őket, a legtöbbször azonban azt közölték velük: mivel azok pénzhiány miatt úgysem tudnák igénybe venni a szocpolt, ők azt egy meghatározott összegért megvásárolják tőlük, cserébe a kapott állami támogatást eltették.

A gyanúsítottak száma 271, ebbe a körbe ugyanis beletartoznak a szervezők mellett az ügyben eladóként, illetve vevőként szereplők is, akik a fiktív szerződések nyomán lehívott támogatási összegekből kis mértékben ugyan, de részesültek.

A polgármester előtt a tiszabői jegyző került előzetes letartóztatásba, feltehetően azért, mert a fiktív adásvételi szerződésekhez hivatalból neki kellett igazolnia, hogy a kialkudott vételár a helyi lakáspiaci árakkal szinkronban van.

A tiszabői képviselő-testület működése az ügy miatt ideiglenesen szünetel, mert hét tagja közül négyen előzetes letartóztatásban vannak, így a grémium határozatképtelen.