Életveszélyes az állapota az oroszlányi támadás áldozatának

2011.07.27. 12:54

Még mindig életveszélyes annak az idős férfinak az állapota, akit csuklyás elkövetők megtámadtak és brutálisan bántalmaztak a múlt hét végén Oroszlányban – közölte Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A 79 éves férfi múlt pénteken, július 22-én kora este hazafelé tartott Oroszlányban, a Várdomb közben lévő házához, amelynek az udvarán két, csuklyát viselő férfi megtámadta. Az idős ember súlyos sérüléseket szenvedett, s jelenleg is életveszélyes állapotban fekszik a tatabányai kórházban.

Meg nem erősített információk szerint a sértettnek meghatározott napirendje volt: délben rendszeresen az egyik rokonánál ebédelt, majd segített neki, s kora este tért haza. Az előre kitervelt elkövetést támasztja alá, hogy a sértett azért sietett aznap haza, mert telefonon bejelentkezett hozzá valamilyen felmérésre egy ismeretlen. Ezért is ment át hozzá az egyik családtagja, aki megzavarta az akkor már a házban lévő elkövetőket.

A támadók a férfi száját betömték és a sértettet baltával ütlegelték. A szomszédok elmondása szerint ők nem hallottak semmit az egészből, de érezhető a félelem a környéken, amit több idős ember is megerősített.

A megyei főkapitányság egymillió forint jutalmat ajánlott fel annak, aki megnevezi a támadókat, vagy olyan információt közöl a hatósággal, amelynek alapján a tettesek személyazonossága egyértelműen megállapítható.