Motorbalesetben meghalt egy rendőr

2011.08.24. 11:08 Módosítva: 2011.08.24. 12:45

Meghalt egy motorral közlekedő férfi, aki terepjáróval ütközött szerda reggel a Csongrádot elkerülő úton – közölte a rendőrség.

Az elsődleges adatok szerint a motoros Gátér felől Szentes irányába tartott a 451-es úton, egy járműoszlopot előzött, és nem tudott időben visszatérni saját sávjába. A szemből érkező terepjáró sofőrje megpróbált lehúzódni, de már nem tudta elkerülni az ütközést – mondta Jászai Linda, a Csongrád megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A motort vezető férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Halmosi Zsolt dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatója egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a balesetben egy szolgálaton kívüli rendőr vesztette életét.

Jászai Linda az Index kérdésére közölte: a 22 éves szentesi férfi a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság állományában járőrként dolgozott, a saját motorjával szenvedett balesetet. Még vizsgálják, hogy ki volt a felelős.