Szerves mérgező anyag okozta a szinvai halpusztulást

2011.09.13. 13:47 Módosítva: 2011.09.13. 13:48

Szerves mérgező anyag kerülhetett Miskolcon a Szinva-patakba pénteken, ez okozhatta a tömeges halpusztulást – mondta Sallai Ferenc, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség kommunikációs vezetője.

Már az első vízmintákból, a helyszínen is megállapítható volt, hogy nem oxigénhiány okozta a halak pusztulását, az oldott oxigén mértéke mindenhol megfelelő volt.

A laborvizsgálatok szerves, toxikus szennyezőanyagra utalnak, ez okozta a gyors lefolyású, tömeges halpusztulást.

A szakemberek a bejelentés után gyorsan a helyszínre értek, így azt is meg tudták állapítani, hogy vélhetően a péntek reggeli órákban kerülhetett a szennyeződés a vízbe, mégpedig a Szinva-terasz és az Aranycorvin üzletház közötti szakaszon. A laborvizsgálatok azt nem tudták kimutatni, pontosan milyen anyag okozta a halpusztulást.

Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, hogy a miskolci Városgazda Kft. munkatársai 250-300 kilogramm haltetemet szedtek össze.

Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a miskolci rendőrkapitányság gazdaságvédelmi osztálya környezetkárosítás bűncselekményének gyanúja miatt indított eljárását ismeretlen tettes ellen.