no

Kicsit több az arzén, kicsit kevesebb lesz a pad

2011.09.14. 11:26
A hivatalos vizsgálat szerint a Szent István Park melletti kutyafuttató talaja nem veszélyes, bár arzénból egy kicsit több van benne a határértéknél. A lakossági panaszra indított vizsgálat ára az, hogy kevesebb pad és kutyajáték épül.

Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, az újlipótvárosi kutyasétáltatók között gyorsan elterjedt, hogy kolontári vörösiszapot terítenek a Szent István Park mellett épülő kutyafuttatónál. Az ugyan kiderült, hogy ez nem lehet igaz, de egy lakos közben mintákat vitt egy laborba saját költségén. És ott több szennyező anyag magas előfordulását is kimutatták a kutyafuttató földjéből. Például arzénból a határérték tízszeresét.

A futtatót megrendelő Főkert ezért hivatalos vizsgálatot rendelt el, immár akkreditált körülmények között mintát véve. Egy másik labor újra megvizsgálta a földet, és ők megállapították, hogy nincs nagy baj.

A földben egyetlen veszélyes anyagból van több mint a kormányrendeletben előírt határérték, és ez pedig az arzén. De ebből sem tízszeres a többlet, hanem 15 mg/kg határérték helyett 16-17 mg/kg (a mintavételek helyeitől függetlenül). Ehhez a Főkert később hozzátette, hogy ha a kiszórt homokot a hozzá kevert kaviccsal együtt vizsgálják, akkor már semmilyen határértéket sem lép át a futtató talaja.

A Főkert vezérigazgatója azt írta György István főpolgármester-helyettesnek egy tegnapi levelében, hogy most megvizsgálják a Szent István Park többi részét is, hogy ott is több arzén van-e a kelleténél a talajban. Ugyanakkor a Főkert szakemberei arra jutottak, hogy a határérték ilyen kicsi túllépése nem lehet veszélyes, van ahol mezőgazdasági tevékenységet is folytatnak ennyire arzénos talajon.

01
Fotó: Huszti István

A Főkert sajtóközleményében azt sejteti, hogy a sok kutyaszar miatt lehet arzénosabb a Szent István Park talaja, mint az elvárható volna. De ezt még szakemberek kivizsgálják.

A Főkert jelezte azt is, hogy aggódni drága: "Egyben ezúton kívánjuk tájékoztatni a lakosságot, hogy a szükséges vizsgálatok elvégeztetése miatt a kutyafuttató átadásának határideje előreláthatóan csúszni fog, illetve a töltőanyag akkreditált laborral történő bevizsgálásának költsége és a FŐKERT Nonprofit Zrt.-t ért további többletkiadások, károk miatt, több kutyaeszköz, pad kihelyezésére sajnos már nem lesz módunk."