Ausztriába menekült az egyik csepeli gyilkos

2011.09.14. 17:35 Módosítva: 2011.09.14. 17:56
Tizenöt éves korától folyamatosan összetűzésbe került a törvénnyel Dragan Bajić, akit a rendőrség a csepeli rablógyilkosságok elkövetésével gyanúsít. Bécsben elfogták az ügy újabb gyanúsítottját.

Újabb gyanúsítottat fogtak el a csepeli erdőben elásott emberek ügyéhez kapcsolódó gyilkossági ügyben szerdán. A férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tájékoztatása szerint Ausztriában, Bécsben kapták el.

Az NNI közleménye szerint az osztrák hatóságokkal együttműködve fogták el B. Zsolt 32 éves magyar állampolgárt, a férfi megalapozottan gyanúsítható annak a diósdi férfinak a megölésével, amely bűntettel B. Dragan szerb és Cs. János magyar állampolgárt már meggyanúsították.

Felfoghatatlan, amit tett

Dragan Bajić volt már szerb, görög és magyar börtönben is. Otthonról tizenhét évesen szökött meg, szüleinek azt mondta, Boszniába megy harcolni – mondta az MTI-nek Saveta Bajić, Dragan Bajić anyja. Mint mondta, fiuk 2007 szilveszterén szökött meg a nagybecskereki (Zrenjanin) börtönből, azóta nem hallottak róla, úgy vélték, valaki megölhette.

A férfi apja, Mirko Bajić úgy nyilatkozott, mindent elkövettek, hogy jó útra térítsék őt. "Nem tudom elhinni, hogy képes volt arra, amivel gyanúsítják. Sosem viselkedett erőszakosan (...). De aki ilyenre képes, legyen akár a fiam, életfogytiglanit érdemel" – fogalmazott. Anyja azt mondta, nem tudna találkozni újra fiával, és felfoghatatlan, amit tett. "Holnap emberek közé kell mennem. Nem tudom. Szégyellek kimenni az utcára."

Többször elítélték

A Blic című belgrádi lap szerdai közlése szerint a 38 éves bácsföldvári (Bačko Gradište) Dragan Bajićot Szerbiában már többször elítélték közokirat-hamisítás, autólopás, rablás és egyéb bűncselekmények miatt.

Bajićot azzal gyanúsítják, hogy egy magyarországi házaspárral együttműködve Csepelen kirabolt, majd élve eltemetett több embert.

A rendőrök augusztus 11-én Csepelen, egy erdős területen négy, feltehetően emberölés áldozatává vált ember holttestét hantolták ki. A testek azonosítására, koruk, nemük, haláluk pontos körülményeinek és okának megállapítására igazságügyi orvosszakértőt vontak be az eljárásba. Ez a vizsgálat még tart.