Harminc év múlva szabadulhat Nóra gyilkosa

2011.09.15. 13:27 Módosítva: 2011.09.15. 15:38
A fővárosi ítélőtábla életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a kiskunlacházi gyermekgyilkossággal vádolt P. Józsefet. A férfi leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételes szabadlábra.

A táblabíróság helyt adott az ügyészség fellebbezésének és súlyosbította a Pest megyei bíróság tavaly novemberben kiszabott, tizenkilenc év fegyházbüntetést kimondó ítéletét.

A döntését azzal indokolták, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgált meg minden körülményt alaposan, továbbá nem tekinthető enyhítő körülménynek, hogy az akkor 25 éves fiatalember büntetlen előéletű volt, és az sem, hogy részben beismerő vallomást tett, mert teljes egészében sosem ismerte el a bűncselekményt. A bíró kifejtette azt is, hogy ez az ügy a köznyugalomba vetett hitet zavarta meg, és nem csak az adott településen.

A bíró ismertette: véletlen, hogy a vádlott és a sértett találkozott. A fiatalember szexuális ajánlatot tett a lánynak, az nem akart vele közösülni, de a vádlott kényszerítette erre. A vádlott korábban arra hivatkozott, hogy H. Nóra beleegyezett az aktusba, továbbá amikor magára hagyta, még élt, így más követhette el a bűncselekményt. A bíró azonban kifejtette: objektív bizonyítékok, szakértői vélemények támasztják alá, hogy a vádlott megerőszakolta áldozatát, majd attól félve, hogy tette kitudódik, megfojtotta a lányt, lemeztelenítette, elvette a táskáját, és otthon a porszívójába rejtette.

A tettes több mint fél órán át fojtogatta áldozatát.

H. Nóra holttestére 2008. november 23-án, a helyi kiserdőben talált rá édesapja. A 14 éves lány előző este a művelődési házban bulizott.

A vádlott novemberben az utolsó szó jogával élve azt mondta: "tényleg nagyon sajnálom az egészet, hogy így alakult, szándékosan soha nem tettem volna ilyet." Arra, hogy az ügyész szerint két év alatt semmilyen érzelmet nem mutatott ki, a vádlott azt mondta: "én ilyen vagyok, nem nagyon látszik rajtam, hogy mit gondolok, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek érzelmeim".

A gyilkosság óriási politikai vihart kavart, és etnikai feszültségeket szított a településen. Felröppentek olyan híresztelések, miszerint három helybéli roma fiatal volt a gyilkos. 2008. november 28-án a polgármester fáklyás felvonulást szervezett a roma erőszak ellen, melyen több ezren vettek részt. Nem történt rendbontás, de négy embert előállítottak. Viperát, rugós kést, gázsprét és egy flóbertpisztolyt találtak náluk. A demonstráción az azóta jogerősen betiltott Magyar Gárda és a Gój Motorosok tagjai is felvonultak.

A tanúvallomások ismertetésekor elhangzott, hogy P. József a barátainak beszélt a gyilkosságról, ő is a romákra próbálta terelni a gyanút, sőt, a fáklyás felvonuláson is részt vett.