Nem találják az ejtőernyős-balesetben érintett sofőrt

2011.09.21. 15:57

A rendőrség halálos baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyomozást folytat az augusztus 29-i tragikus katonai ejtőernyős-baleset ügyében – közölte a Balázsné Busku Terézia, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei főügyészség szóvivője.

Az ügyészségi felügyelettel folyó nyomozásban azt vizsgálják, hogy felelősség terheli-e azt a sofőrt, akinek a teherautójának a szerencsétlenül járt katona ugrása közben nekicsapódott.

Pásztorné Kovács Ágnes, a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a teherautót a rendőrség még keresi.

A rendőrség a baleset után felhívást tett közzé, amelyben kérte annak a kék, MAN típusú jármű vezetőjének a jelentkezését, aki 13.30 és 14.00 között a 4-es főúton Abony felől Budapest irányába haladt. A felhívás azonban eddig nem vezetett eredményre.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport