Börtönre ítélték a kanizsai önkormányzat volt ügyintézőjét

2011.10.03. 17:13

Hivatali visszaélés és folytatólagosan elkövetett csalás miatt nem jogerősen 4 év börtönbüntetésre ítélte a nagykanizsai polgármesteri hivatal volt ügyintézőjét a Zala Megyei Bíróság hétfőn. A nőt azzal vádolták, hogy a segélynyilvántartó számítógépes program hiányosságát kihasználva 2008 júniusától 2009 augusztusáig a hivatal egyik ügyfelének 5 millió 132 ezer, egy másiknak pedig 376 ezer forintot utalt ki jogtalanul, azzal a megkötéssel, hogy az összeg felét visszajuttatják a számára.

A volt ügyintéző a bíróságon elismerte felelősségét a jogtalan átutalásokban, de tagadta, hogy ebből személyes haszna lett volna. Azt vallotta, hogy miután a hivatalban többször is találkozott a szociális segélyezettekkel, megsajnálta őket, segíteni akart rajtuk, de ezért nem kért és nem vett át pénzt.

A két segélyezett – az ügy másodrendű és harmadrendű vádlottja – viszont azt mondta, hogy a pénz átutalásának lehetőségét az ügyintéző vetette fel, és feltételként szabta, hogy megosztoznak az összegen. Telefonon közölte az átutalások időpontját, és megjelölte a helyet és az időpontot, amikor az összeg felét át kellett adniuk, vallották. A bírói indoklás szerint a másod- és harmadrendű vádlottak önmagukra tett terhelő vallomásával egyértelművé vált, hogy az ügyintéző az ügyfelek nehéz anyagi helyzetét kihasználva anyagi haszonszerzés miatt követte el a csalást.

Az ügyfelek közül az egyik asszony 2 év, 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, a másik asszony 8 hónapos börtönbüntetését 2 év próbaidőre függesztették fel. A vádlottakat kötelezték a hivatalból jogtalanul felvett pénz visszafizetésére és a perköltség megfizetésére is.
Az ítélet nem jogerős; az ügyész súlyosításért, az elsőrendű vádlott enyhítésért fellebbezett.

A nagykanizsai polgármesteri hivatalban történt csalásra 2009-ben, egy revizori vizsgálat során derült fény. A hivatalban belső vizsgálat indult, a jegyző pedig feljelentést tett a rendőrségen. A szabálytalanságok kivizsgálására kijelölt bizottság 2008-ra és 2009-re vonatkozóan összesen csaknem 5,5 millió forint kifizetéséről állapította meg, hogy szabálytalan és jogtalan volt. A vizsgálat szerint a gazdálkodási osztályon a szociális segélyek kifizetését sem az osztályvezető, sem a pénzgazdálkodással kapcsolatos jogkörök címzettjei feladatkörükben nem ellenőrizték megfelelően.