Kómában maradt a dabronci sérült

2011.10.05. 11:52

Nem nyerte vissza az eszméletét az egy héttel ezelőtti dabronci baleset legsúlyosabb sérültje; a Győrben ápolt sérültek egyikét szerdán hazaengedik, a 20 ezer voltos áramütés következtében égési sérülést szenvedett másik két férfit várhatóan csütörtökön megműtik - közölték a kórházak az MTI érdeklődésére.

A Veszprém megyei Dabroncon egy hete két ember meghalt, négyen pedig megsérültek, amikor munkavégzés közben 20 ezer voltos áramütés érte őket. A településen épülő ipari csarnok építkezésén egy fémvázas állványt akartak az épület homlokzata elé tolni, ám az hozzáért a fölötte csaknem nyolcméteres magasságban húzódó, 20 ezer voltos vezetékhez. A baleset legsúlyosabb sérültjét újraélesztették, majd mentőhelikopterrel szállították a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház központi intenzív osztályára.

Szabados György, a veszprémi intézmény osztályvezető főorvosa azt mondta: a férfit levették a lélegeztető gépről, keringése és légzése stabil. Tájékoztatása szerint az elvégzett MR-vizsgálat nem mutatott agyi elváltozást, de a férfi ennek ellenére nem nyerte vissza az eszméletét. A főorvos közlése szerint azzal, hogy nincs elváltozás, nagyobb az esélye annak, hogy a beteg tudata visszatér, a funkcionális probléma viszont agykárosodásra utal.

A győri kórházban ápolt sérültek közül szerdán hazaengedik azt a zalaegerszegi férfit, akit a baleset helyszínéről mentőhelikopterrel a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba szállítottak, majd megműtöttek, de a sérült további kezelésre szorul - mondta Jakabos Péter, az égésplasztikai osztály vezetője. Közlése szerint az Ajkáról átszállított, égési sérüléseket szenvedett betegeket valószínűleg csütörtökön fogják megműteni.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szerve hivatalból közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit; a hat dolgozó két munkáltató alkalmazásában állt.

Troják László, a megyei munkavédelmi felügyelőség megbízott vezetője szerdán az MTI-nek nyilatkozva cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint nem találják a munkásokat foglalkoztató cégeket. Közlése szerint négy munkást egy ismert Zala megyei vállalkozás foglalkoztat, amelynek az ügyvezetője már a helyszíni szemle során is segítette a hatóság munkáját. A munkahelyi baleset másik két sérültje egy alvállalkozóhoz kapcsoltan dolgozott az ipari csarnok építkezésén, az érintetteket várhatóan a napokban hallgatják meg - mondta, hozzátéve, hogy eddig a sérültek állapota sem tette lehetővé a jegyzőkönyv felvételét.

A rendőrség a dabronci baleset ügyében foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt indított nyomozást, az ügynek egyelőre nincsen gyanúsítottja.