Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Őrére támadt két bevándorló Győrött

2011.10.06. 14:34
Négy őr sérült meg abban a verekedésben, amely csütörtök délelőtt tört ki Győrben, az illegális migránsok elhelyezésére szolgáló, rendőrség által őrzött idegenrendészeti szálláson - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A Szövetség utcai épületben fél tizenkettő körül egy szíriaiakból és egy pakisztániakból álló csoport szólalkozott össze. Emiatt két fegyveres őr lépett a körletbe, megpróbálták lecsillapítani a perlekedőket, ám ekkor azok egyesült erővel támadtak a rendőrökre - tájékoztatott Kálmán Gabriella.

Az intézkedő őrök egyike nyolc napon túl gyógyuló, míg a társa és két, a segítségükre siető rendőr könnyű sérüléseket szenvedett.

Jelenleg is tart annak tisztázása, hogy a negyven ember közül kinek milyen szerep volt a történtekben.  Hivatalos személy elleni erőszak miatt a Győri Nyomozó Ügyészség, míg a rongálás ügyében a Győri Rendőrkapitányság folytatja a vizsgálatot - közölte a sajtóügyeletes.