Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Nyolc év, tíz hónapra ítéltek egy uzsorást

2011.10.18. 11:59 Módosítva: 2011-10-18 13:05:04
A Baranya megyei bíróság jogerős határozatában helybenhagyta az ormánsági uzsorásként elhíresült Gyimesi László nyolc év, tíz hónap fegyházbüntetését.

A bíróság Wirth Béla vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró pécsi bíróság döntését, és a negyvenöt éves férfit többrendbeli csalás, zsarolás, magánokirat-hamisítás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység és hamis vád miatt marasztalta el. A szabadságvesztés kiszabása mellett kötelezte másfél millió forint pénzmellékbüntetés és a perköltség megfizetésére is.

Gyimesi László 1996 és 2008 között a dél-baranyai Ormánságban, valamint Siklós környékén bizonyíthatóan mintegy félszáz szegény, a bankoknál hitelképtelen embernek adott kölcsönt, 50-100 százalékos kamatra, és ha a pénzt időre nem fizették vissza, újabb és újabb határidőket szabva az emelt összegek dupláját követelte tőlük.

Hogyan lesz 3,5 millióból 34 millió?

A néhány tízezer forintos hitelekből így pár hónap alatt több százezer, esetenként milliós tartozás lett. A bíróság szerint a férfi nyolc év alatt összesen mintegy 3,5 millió forintot adott kölcsön, 14,9 millió forintot kapott vissza, de 34 milliót követelt, utóbbi összeg mintegy ezer százalékos kamatot jelentett volna.

A férfi az adósait fenyegetéssel és veréssel vette rá a törlesztésre, nem volt ritka, hogy azt helyezte kilátásba: megöli őket.

Mivel nem volt engedélye pénzügyi tevékenység folytatására, valótlan, az általa éppen aktuális kölcsönösszeget tartalmazó elismervényeket íratott alá adósaival. Ha azok nem fizettek neki, az elismervényeket fizetési meghagyást kérve benyújtotta a siklósi városi bírósághoz. A bíróság elrendelte a végrehajtást, és az adós jövedelméből részletekben vonták le a megítélt összeget.

Az uzsorás gyakran vagyontárgyakat, ingóságokat, sőt ingatlanokat is kért az általa adott kölcsön fedezeteként. Az uzsorakamatok megfizetésére képtelen emberektől hét ingatlan tulajdonjogát szerezte meg. Az otthonukat elvesztett családoknak ugyanakkor nem minden esetben kellett költözniük, előfordult, hogy megengedte nekik, albérleti díj fejében tovább lakhatnak korábbi házukban.

Nem bánta meg

Bár Gyimesi László e tevékenységéből jelentős jövedelemre tett szert, az adóbevallásában rendszerint nulla forint vagy mindössze százezres nagyságrendű éves jövedelem szerepelt.

A bíróság a büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott a tetteit hosszan tartóan, gátlástalanul, kiszolgáltatott, rászoruló emberekkel szemben követte el, és azt is, hogy végig tagadott, nem tanúsított megbánó magatartást.

Súlyosbító körülménynek számított a vádlott büntetett előélete, valamint az is, hogy az ehhez hasonló, ismertté vált cselekmények az utóbbi időben egyre nagyobb számban fordulnak elő Magyarországon.

Wirth Béla kitért arra is, hogy Gyimesi Lászlóval szemben már azt megelőzően is indultak eljárások, hogy Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere feljelentést tett volna ellene, de azokat a bíróság által ismeretlen okból megszüntették a hatóságok.