Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Letartóztatások a Tesco gyáli bázisán

2011.10.26. 06:30 Módosítva: 2011-10-26 11:00:38
Bilincsben vittek el többeket onnan, ahova még az Úristen is csak kártyával léphet be. Közokirat-hamisításról szólhat az ügy.

Több mint húsz embert előállított a rendőrség a Tesco gyáli logisztikai bázisáról kedden, és közokirat-hamisítás miatt  eljárás indult ellenük - írja a Magyar Nemzet. Volt, akit bilincsben vezettek el a rendőrök, és voltak olyanok is, akiket máris 72 órára őrizetbe vettek. Az értesülést a Pest Megyei rendőrség megerősítette az Indexnek, a kihalgatások jelenleg is zajlanak.

A lap úgy tudja, a rendőrség többek között hamis targoncavezetői engedélyeket talált a helyszínen. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdára ígért részletes tájékoztatást az ügyről, így arról is, milyen egyéb törvénysértések gyanúja merült fel a logisztikai telephelyen tartott akció során.

A gyáli logisztikai központ - a herceghalmi és a budaörsi mellett - a Tesco működésének egyik legfontosabb bázisa, itt bonyolítják le az úgynevezett frissáru-elosztást - írja a Magyar Nemzet. "Ide még az Úristen is csak kizárólag kártyával léphet be" - írja a lap céges források alapján. Ha az elosztást végző kamionok pár órára leállnának, már az is százmilliós kiesést jelentene a vállalatnak.

A Tesco közleménye szerint a cég azt a tájékoztatást kapta a rendőrségtől, hogy senkit nem vezettek el bilincsben a gyáli rendőrségi vizsgálat során. A Tesco-Global Áruházak Zrt. közleményében az áll: a "rendőrségi vizsgálat nem tescós munkavállalókra vonatkozott. Az érintettek egy magyar munkaerő-kölcsönző cég alkalmazottai voltak. A magyar munkaerő-kölcsönző cég - egyelőre nem tudni, hogy szándékosan-e - megtévesztette a Tescót, ezért a vállalat megteszi a szükséges jogi lépéseket ellene".

Mint írták, a munkaerő-kölcsönző vállalkozással kötött szerződés szerint a Tesco számára kiközvetített munkaerő minden a munkavégzéshez szükséges irattal, jogosítvánnyal és képzettséggel rendelkezik. Ezt a vállalat rendszeresen, szúrópróbaszerűen ellenőrzi is. "Ugyanakkor természetszerűleg nem áll a Tesco módjában esetleges szándékos okirat-hamisítást felderíteni" - írja a Tesco közleményében.