Óriási tömegkarambol Angliában

2011.11.05. 15:33
Harmincnégy jármű, közöttük több teherautó rohant egymásba pénteken egy délnyugat-angliai autópályán; a balesetben nem végleges adat szerint heten meghaltak és 51 ember megsérült - közölte a rendőrség.

"Úgy gondoljuk, hogy legkevesebb hét ember halt meg a balesetben" – közölte szombaton egy helyi rendőri vezető.

A rendőrség attól tart, hogy az áldozatok száma tovább emelkedik, mert továbbra is vannak emberek a roncsok között. Szombaton délben még folytak a mentési munkák.

A rendőrség szerint 51-en sérültek meg, többségüket kórházba szállították.

A baleset oka egyelőre nem ismert. A tömeges karambol az M5 jelű autópályán történt Taunton közelében, az észak felé tartó oldalon, péntek este, csúszós úttesten és sűrű ködben. Az érintett útszakaszt mindkét irányban lezárták. Az érintett útszakaszt csak vasárnap nyitják meg a forgalom előtt. Mintegy ötven tűzoltó próbálta meg kiszabadítani a roncsokban rekedt embereket.

Bangham elmondta, hogy a rendőrség és a mentők érkezésekor számos kocsi lángokban állt és szénné égett. Az egyik mentős szerint legalább két benzint szállító tartálykocsi volt a szerencsétlenül járt járművek között, ez okozta a tüzet, amelyet több órás küzdelem árán sikerült csak eloltani. Egyesek "gigantikus tűzgolyóról" beszéltek.

Edmung King, a brit Autós Szövetség elnöke szerint húsz év óta ez volt a legsúlyosabb baleset Nagy-Britanniában. 1991-ben 51 gépkocsi szaladt egymásba és tízen haltak meg.