A rendőrség lefejezte a pozsonyi alvilágot

2011.11.15. 20:27 Módosítva: 2011.11.15. 20:28
A szlovák belügyminiszter szerint egy évtizede nem volt olyan nagy szabású maffiaellenes akció, mint kedden, amikor egy negyvennégy tagú banda húsz tagját fogták el Pozsonyban. Rendőrök zárták le a szlovák főváros bevezető útjait, és helikopterről ereszkedtek a banda vezetőjének villájába a kommandósok.

Őrizetbe vette a pozsonyi alvilág egyik bandájának 20 tagját kedden a szlovák rendőrség az utóbbi másfél évtized legnagyobb ilyen akciójába.

"Annak ellenére, hogy többen megpróbáltak elmenekülni, mindenkit, aki iránt az ügyészség érdeklődött, őrizetbe vettünk" - mondta Daniel Lipsic belügyminiszter.

Lipsic azt mondta, hogy a bűnbanda 23 tagja ellen büntetőeljárást kezdeményeztek a hatóságok. A konkrétumokról a belügyi tárca a hét végén kívánja tájékoztatni a közvéleményt. "Különféle, erőszakos és vagyon elleni bűncselekményekről van szó" - jegyezte meg a miniszter.

A kora reggeli akciót, a rendőrség kommandós egységei, illetve a szervezett bűnözés elleni alakulat tagjai hajtották végre. A hatóságok délelőtt a Pozsonyba vezető főutakat is lezárták, és ellenőrizték az áthaladó gépkocsikat.

A kora reggel beindított akcióba a rendőrségi helikoptert is bevetett, a banda állítólagos vezérének villáját helikopterről kötélen leereszkedő kommandósok foglalták el.

A bandának - egy közelmúltban nyilvánosságra került bizalmas rendőrségi lista szerint - 44 tagja volt.

  • Hírek
  • Bankszámla