Csak a bűnsegédet tudták leültetni

2011.11.17. 13:43

Jogerős ítéletet hozott a Fővárosi Bíróság (FB) csütörtökön a fővárosi MOM Park bevásárlóközpont egyik kávézójának felgyújtási kísérlete ügyében. A csaknem három éve történt eset elkövetője ismeretlen maradt, közveszélyokozásért a bűnsegéd kapott felfüggesztett börtönbüntetést.

A másodfokon eljáró bíróság az első tárgyalási napon hozott jogerős határozatában ezzel helyben hagyta az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) korábbi ítéletét.

A vádirat szerint Tanyi György 2009. január 5-én - fején fekete csuklyával - gépkocsival behajtott a XII. kerületi MOM Park bevásárlóközpontban lévő egyik kávézóba, ahol az autó utasterét benzinnel lelocsolta, felgyújtotta, majd elmenekült. Társa, Bogdán György a közelben várakozott egy másik autóval, amellyel sikerült elmenekülniük. Az épület automata tűzoltó berendezése bekapcsolt, ezért nem alakult ki nagyobb tűz, a kár azonban így is mintegy 12 millió forint volt.

A FB - megerősítve a PKKB határozatát - Tanyi Györgyöt felmentette a közveszélyokozás vádja alól, mert nem találta kétséget kizáróan bizonyítottnak, hogy ő hajtott be a kocsival a kávézóba. Bogdán György bűnsegédségét ugyanakkor mindkét bíróság bizonyítottnak találta, egyebek mellett tanúvallomások alapján. Enyhítő körülményként értékelték, hogy a bűncselekmény kísérleti szakaszban maradt, azaz végül nem sikerült felgyújtani a kávézót, és azt is, hogy Bogdán büntetlen előéletű. Az ismeretlen elkövetővel együtt menekülő Bogdán György így két év börtönbüntetést kapott, három évi próbaidőre felfüggesztve.

A tárgyaláson az FB egy, a felgyújtott kávézó ügyétől teljesen független zsarolási ügyben is megerősítette a PKKB határozatát. Tanyi György 2009 augusztusában 5 millió forintot kért egy férfitól, aki a testvérét súlyosan bántalmazta. A vád szerint azt üzente a férfinak, ha nem fizet, rablás miatt feljelentést tesznek ellene. A rendőrség azonban a megvert testvér feljelentése alapján nyomozást rendelt el, Tanyi ezt követően elállt a további fenyegetéstől. Az FB - ebben a vádpontban is megerősítve a PKKB határozatát - Tanyi Györgyöt zsarolás miatt másfél év börtönre ítélte, három év próbaidőre felfüggesztve. Tanyi Györgynek azonban - ha az FB elfogadja a letöltendő börtönbüntetésre tett ügyészi indítványt - akkor is csak néhány napra kellett volna börtönbe vonulnia, mert előzetesben szinte teljes egészében kitöltötte a büntetési időt.