no

Előzetesben a soroksári lövöldözők

2011.11.27. 13:56

Elrendelte a soroksári lövöldözés mindhárom gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a bíróság, két gyanúsítottal szemben az intézkedésről vasárnap, Cs. Lászlóéról még pénteken döntöttek.

Múlt szombaton a soroksári benzinkút biztonsági szolgálatának munkatársai ellenőrizni akartak egy gyanúsnak ítélt gépjárművet, de a sofőr az autóval el akart menekülni. Megpróbálták feltartóztatni a járművet, ekkor a kocsiból az abban ülők több lövést adtak le a biztonsági szolgálat autójára.

A rendőrség ezt követően adott ki országos körözést a 36 éves Cs. László, valamint a 43 éves oroszlányi Balogh Zsolt és a 29 éves Bázsa Márton ellen. Cs. László már a hét elején Budapesten feladta magát. Két társát egy miskolci tömbházban találták meg pénteken, elfogásukkor egyikük rálőtt a rendőrökre is.

B. Márton (k) gyanúsítottat rendőrök kísérik a Nagy Ignác utcai Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe
B. Márton (k) gyanúsítottat rendőrök kísérik a Nagy Ignác utcai Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe
Fotó: Lakatos Peter

Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese a héten a férfiak elfogását követően elmondta, hogy mindhárom férfi büntetett előéletű, egyikük a "három csapás" törvény hatálya alá esik, így valószínűleg életfogytiglani börtönbüntetést kaphat.

A bíróság honlapján megjelent közleményben a Pesti Központi Kerületi Bíróság Cs. László előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság határozatáig, legfeljebb azonban december 25-ig rendelte el, és szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyével indokolta.

A másik két gyanúsított, B. Márton és B. Zsolt előzetes letartóztatását szintén az elsőfokú bíróság határozatáig, legfeljebb azonban december 27-ig rendelték el. Mindkét gyanúsítottnál a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyével indokolták a kényszerintézkedést, B. Zsoltnál ezen felül a bűnismétlés veszélye is az okok között szerepel: a korábban kiszabott 14 éves fegyházbüntetéséből 2009-ben szabadult feltételes kedvezménnyel, s a feltételes szabadsága 2013 februárjában telt volna le. Így a mostani ügy a feltételes szabadságának idejére esik, emiatt feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport