Hullának nézték a betlehemi szobrokat Nagykovácsiban

2011.12.05. 19:11
Ellopták a Nagykovácsi főterén felállított szobrokat. Másnap hullazsákokat találtak az utcán, csak később vették észre, hogy nem holttesteket, hanem szobrokat dobtak ki az út szélére.

Ellopták a nagykovácsi Templom téren felállított betlehemi életképből Máriát, Józsefet, Jézust és a jászol mellett álló csacsit szombatról vasárnapra virradó éjjel. A Nagykovácsi.net helyi portál értesülései szerint a szobrok százötvenezer forintba kerültek, ebből ötvenezer forintot a helyi német kisebbségi önkormányzat, százezret pedig a község adott a kisminkelt szobrok felállítására.

Vasárnap egy helyi házaspár az egyik utca sarkán “két nagy méretű, ragasztószalaggal vastagon körbetekert, fekete sittes zsákra lett figyelmes”, amelyekről azt hitték, hogy holttesteket rejtenek. A helyszínre érkezett a körzeti megbízott, majd a polgárőrök, akik a helyi hírportál cikke szerint “észlelték, hogy az egyik csomagból kikandikál egy kéz”.

A nagykovácsi betlehem
A nagykovácsi betlehem
Fotó: Medgyasszay László

Ekkor már a Budaörsi Rendőrkapitányságot is riasztottak, és megérkezett a település jegyzője, akinek feltűnt, hogy a zsákból kilógó kéz a jászolból ellopott kisded Jézus szobor keze. A zsákokat azért a kiérkező budaörsi rendőrök bevitték a kapitányságra, és később a ragasztószalagról és a szobrokról is ujjlenyomat-mintákat vettek. A szobrokat egyelőre a rendőrség vizsgálja, de várhatóan hétvégére visszatérnek a Templom térre.