Sorozatrablással gyanúsítottakat fogtak el

2011.12.05. 13:31

Összesen mintegy 100 millió forint értékű, fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt folytat büntetőeljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Különleges Ügyek Főosztálya két pomázi férfi ellen.

P. Richárdot és É. Zoltánt azzal gyanúsítják, hogy 2010. júliusa és 2011. áprilisa között Budapest több kerületében, valamint Dunakeszin és Nagytarcsán több alkalommal támadták meg a postahivatalhoz érkező pénzszállító cég alkalmazottait. Technikájuk minden esetben hasonló volt: a postahivatal és a pénzszállító gépjármű között támadták rá a pénzszállítókra, majd elvitték a pénzkazettákat a benne található pénzzel együtt. Az elkövetők eltérő sikerrel jártak: előfordult, hogy ötmillió, de olyan is, hogy 40 millió forinttal sikerült távozniuk. A rablássorozattal összesen 100 millió forint kárt okoztak. Több alkalommal magukkal vitték a pénzszállítók maroklőfegyverét is.

Mihály Csaba, az NNI különleges osztályának vezetője sajtótájékoztatón elmondta, hat bűncselekménynél egyértelműen tudják bizonyítani, hogy ők támadtak meg a pénzszállítókat. Mint fogalmazott, lőfegyver használatára egyszer sem került sor, az elkövetők a rablásokat nagyon profi módón hajtották végre, nem hagytak semmilyen nyomot maguk után.

A gyanúsítottak először 2010. július 12-én Budapesten, a XIII. kerületi Tahi úton található postahivatalnál támadták meg az értékszállítást végző alkalmazottat, majd a pénzkazettával és a szolgálati fegyverrel a közelben leállított motorkerékpárral távoztak.

2010. augusztusában két alkalommal támadtak pénzszállítókra: augusztus 12-én Dunakeszin, a Barátság útján található postán támadták meg a pénzszállító alkalmazottat, majd pár nap múlva, augusztus 23-án a IX. kerületben egy férfit fegyverrel fenyegettek meg, megütötték, majd elvették tőle a pénzkazettát, és motorral menekültek el a helyszínről.

Szeptember 17-én az Örs vezér terén található üzletháznál támadták meg az értékszállító alkalmazottat, akit fegyverének átadására kényszeríttették, majd ugyancsak elvitték a pénzkazettát.

Ezt követően 2010. decemberben a III. kerületi Szentendrei úti postahivatal előtt, majd 2011. márciusában a XXII. kerületi Nagytétényi úton található posta belső udvarán támadták meg egy pénzszállító cég munkatársát.

Harmadik társukat még keresik

A bűnözői csoport két tagját Pomáz belterületén november 15-én fogták el, akik eddig nem tettek vallomást. A házkutatás során az NNI munkatársai készpénzt nem találtak, viszont előkerült a pénzszállítóktól elvett hét maroklőfegyverből négy és egy AK gépkarabély, amit a bűncselekményekhez használhattak.

A nyomozóknak megalapozott a gyanújuk arra is, hogy az elkövetők rovására írható egy pilisvörösvári család kirablása, ahonnan nagy mennyiségű készpénzt és értékes órákat vittek el. Az NNI azonban még vizsgálja, hogy a gyanúsítottakhoz esetleg köthető-e más bűncselekmények elkövetése is.

A csoport harmadik tagja, a 21 éves K. Norbert ellen országos körözést adtak ki. Eddig nem utal semmilyen jel arra, hogy elhagyta volna az országot, de mivel a házkutatás során nem került elő minden lőfegyver, az NNI felhívta a figyelmet, hogy a szökésben lévő férfinél fegyver lehet.

Csizner Zoltán, az NNI főigazgatója a múlt szerdai, pénzszállítót érő támadás kapcsán azt mondta, az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz, ezért a bűncselekményről nem tudnak tájékoztatást adni.