Egyre több iker születik az USA-ban

2012.01.04. 20:18

Az Egyesült Államok betegségellenőrzési és -megelőzési központja, a CDC honalpján tette közzé a jelentést, ami szerint egyre több amerikai nőnek születnek ikrei, 2009-ben minden harmincadik újszülött ikerként jött világra. Az elmúlt harminc évben ez 76 százalékos növekedést jelent, hiszen 1980-ban még csak minden 53. újszülött volt iker.

A szakemberek szerint az ikrek számának megugrása elsősorban a terméketlen párokat gyerekhez segítő orvosi kezelések elterjedésének tudható be.

Ugyanakkor figyelembe kell venni azt a tendenciát is, hogy egyre több nő szül későn, a harmincas évei végén vagy a negyvenes évei elején, és valamiért ebben az életkorban nagyobb az esélye az ikerterhességnek, mint a fiatalabb nők esetében: három évtized alatt a 35-39 évesek között 100 százalékkal, míg a 40-45 évesek körében 200 százalékkal nőtt az ikerterhesség aránya.