A HM feljelentést tett a sírrablóügyben

2012.01.13. 15:46

Feljelentést tett a Honvédelmi Minisztérium (HM) a Vas megyei kegyeletsértési ügyben.

A hét elején a nyugat.hu adott hírt arról, hogy egy Vas megyei ember egy aukciós honlapon olyan tárgyat kínált eladásra, amelyet egy katona kiásott holttestén talált Szombathely határában. A tábori csendőri jelvényt az eladó húszezer forintos kikiáltási áron kínálta. A jelvény – amelyre négyen licitáltak – végül 31 ezer forintért kelt el.

A honvédelmi tárca pénteken azt közölte: a tábori csendőri jelvényről kiderült, hogy az valószínűleg jogtalanul került az eladó tulajdonába, "hiszen azt egy hősi halált halt katona nyughelyének illetéktelen fölásása közben találták".

Az ügyben a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztályának vezetője, Töll László alezredes feljelentést tett.