A tulajdonos is a kapitányt okolja

2012.01.16. 08:01 Módosítva: 2012.01.16. 11:02

Még egy holttestre bukkantak hétfő reggel a katasztrófamentők a balesetet szenvedett olasz óceánjáróban, ezzel hatra emelkedett a halálos áldozatok száma – közölte az olasz sajtó.

A tűzoltók egész éjszaka kutattak túlélők után, de nem találtak senkit. Reggel azonban egy holttestre bukkantak a hajónak abban a részében, amely nem merült víz alá. Az áldozaton volt mentőmellény. A hatóságok tizenöt eltűntet tartanak nyilván.

Köztük volt négy olasz, két amerikai állampolgár, továbbá két francia házaspár, illetve egy ember, akinek az állampolgárságát nem tették közzé. A személyzet eltűnt tagjairól sem tudni semmit. Az eltűnt utasok között van egy ötéves olasz kislány, valamint két szicíliai nő, akikről a katasztrófamentők azt állítják, hogy ép bőrrel úszták meg a balesetet, hozzátartozóik mégsem tudnak kapcsolatba lépni velük.

Több szabályt is megsértett

A pénteken szerencsétlenül járt Costa Concordia luxushajó tulajdonosa, a Costa Crociere a hajó kapitányát hibáztatja.

A cég vasárnap este kiadott nyilatkozatában azt írta, hogy Francesco Schettino számos navigációs hibát követett el, majd amikor bekövetkezett a baj, nem a vészhelyzetekre előírt nemzetközi szabályok szerint járt el.

A genovai bejegyzésű cég közölte Schettino 2002 óta áll alkalmazásában, és eleinte a hajózásbiztonság egyik felelőse volt, majd 2006-ban léptették elő parancsnokká. Minden lehetséges kiképzést megkapott arra, hogy egy luxus óceánjárót biztonságosan elvezessen, írta a cég.

Egy hatalmas robbanást hallottak

A személyzet hat magyar tagja közül öt vasárnap késő este megérkezett Budapestre.

Csepi Ádám, aki táncosként dolgozott a hajón, a Liszt Ferenc repülőtéren elmondta, hogy magyar állampolgárként két táncos, három zenész és egy menedzser dolgozott a hajón. A férfi hozzátette: egy zenész még nem tért haza, ám értesülései szerint ő is épségben került elő.

Csepi Ádám beszámolója szerint péntek éjszaka a hajó bárjában ültek, amikor egy hatalmas robbanást hallottak. Látták, hogy egy szikla mellett áll a hajó.

A kabinjukba rohantak a mentőmellényükért. Ekkor még úgy tudták, hogy csak áramszünet van, noha ekkor már ömleni kezdett a víz a hajóba.

Egy órával később kezdték el kiüríteni a hajót. A magyar férfi és munkatársai ezután a fedélzeten is további egy órát várakoztak. Erre azért volt szükség, hogy először az utasok hagyhassák el a hajót.

A személyzet tagjait ezután egy szigetre szállították, ahol egy iskolát és egy templomot is megnyitottak számukra. Itt megfelelő ellátást kaptak.

Szerencsétlen hajó

A hat éve épült Costa Concordia 290 méter hosszú, több mint százezer tonna vízkiszorítású, tizennégy emeletes óceánjáró luxushajó. Négy úszómedence, egy sportpálya, öt étterem, egy háromszintes színház és számos szórakozóhely található a fedélzetén.

A gigantikus luxushajó jelenleg erősen megdőlve, félig víz alá merülve fekszik a homokzátonyon. A kiemelkedő oldalán, a vízvonal alatt 70 méteres rés tátong. Szakértők szerint a hajónak meglehetősen nagy sebességgel kellett mennie ahhoz, hogy a szikla ekkora léket hasítson benne. A hatóságok attól tartanak, hogy üzemanyag szivároghat belőle a tengerbe. A Costa Condordia nem sokkal indulás után szenvedett balesetet, így üzemanyagtartályai gyakorlatilag teljesen fel vannak töltve.

Az Il Giornale című olasz lap vasárnapi írásában felemlegeti, hogy amikor a Costa Concordiát 2005. szeptember 5-én vízre bocsátották, ahogyan ilyenkor szokás, hozzávágták oldalához a pezsgős palackot, de az nem tört el. Ez baljós jelnek számít a tengerészetben. Három évre rá, 2008 novemberében meg is történt vele az első baleset: Palermo kikötőjébe érkezve,  viharos időben összeütközött a dokkal, és károk keletkeztek a hajótestben. A babonákban hívők számára a mostani baleset maga a balszerencse beteljesedése: a hajó pénteken, tizenharmadikán kapott léket. "Szerencsétlenül jött a világra, és még szomorúbban ért útja végére" – írta minderről cikkének címében az Il Giornale.

A La Repubblica olasz lap jelentése szerint eközben a legnagyobb veszélyt jelenleg az időjárási körülmények romlása jelenti. Csütörtökre nagy vihart várnak és ennek előjeleként máris erősödik a hullámzás a hajó körül, ami nehezíti a mentési folyamatokat. A legrosszabb esetben az is előfordulhat, hogy egy erősebb hullám kimozdítja a Concordiát a helyéről, ami a hajó teljes elsüllyedéséhez vezethet és a még esetleg bennrekedt tűlelők végét jelentené.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport