Megkezdődött a szivárogtató főnyomozó pere

2012.01.16. 18:32
A Kaposvári Törvényszéken hétfőn megkezdődött annak a kaposvári rendőr őrnagynak a kiemelt ügynek számító pere, aki ellen hivatali visszaélés miatt emelt vádat az ügyészség, mert jogtalanul töltött le dokumentumokat a robotzsaru rendszerből folyamatban lévő bűnügyekről, információkat szolgáltatva ismerősének, az ügy másodrendű vádlottjának.

A vádirat szerint a kaposvári rendőrkapitányság bűnügyi osztályán dolgozó, az állásából tavaly novemberben felfüggesztett főnyomozó régóta baráti kapcsolatban állt az ügy másodrendű vádlottjával, és több részletben kétmillió forintot adott kölcsön neki évekkel korábban. Mivel az ígért időpontokra nem kapta vissza a pénzét, szerződést írtak róla. Ebben a másodrendű vádlott által felajánlott egymillió forintos kamattal növelt összeg, 3 millió forint szerepelt, amit 2007 január elejéig kellett volna megfizetnie az adósnak, de ezután is csak ígérgette a törlesztést, információkat kérve a hitegetett rendőrtiszttől.

A főnyomozót 2009 júniusától három hónapig lehallgatták, az így gyűjtött bizonyítékok szolgáltak a vád alapjául, továbbá az, hogy 2008 februárjától másfél éven keresztül belépett a rendőrség ügyviteli rendszerébe, az úgynevezett robotzsaru rendszerbe, és hivatali célhoz való kötöttség nélkül, jogosulatlanul lekérdezést, személykeresést végzett, valamint büntetőügyekkel kapcsolatos kihallgatási jegyzőkönyveket, személyi adatokat töltött le.

A rendőrtiszt a bíróság előtt nem kívánt tanúvallomást tenni, de közölte, hogy megalapozatlannak tartja a vádakat. Álláspontja szerint a robotzsaru rendszert jogosultan, szolgálati érdekből, indokoltan használta. Tagadta, hogy barátja lett volna a több rendőrségi ügyben is érintett másodrendű vádlott, mint mondta, "társadalmi kapcsolatot" ápolt vele, mivel a kaposvári bűnözői körökben "jól mozgott", információkat adva időnként a rendőröknek.

Annyit elismert, hogy nem volt etikus, amikor a másodrendű vádlott kérésére üzenetet adott át kényszerintézkedés alatt álló személyeknek, de hangsúlyozta, hasznos volt ez a kapcsolat a rendőrség számára, és az átadott, érdemi információt nem tartalmazó üzenettel nem veszélyeztetett büntetőeljárást, és nem biztosított előnyt az érintetteknek.

Az ügyész és a bíró elsősorban azt firtatta, miért nem jelentette a felettesének a történteket, és milyen alapon kért le adatokat olyan ügyekről, amelyek nem hozzá tartoztak.

A tárgyaláson tanúként hallgatták meg a vádlott három volt kollégáját is. Arról számoltak be, nem bevett gyakorlat a kaposvári rendőrségen, hogy információt kérnek le máshoz tartozó ügyekről. Esetenként az általuk vizsgált, a másodrendű vádlott dolgaival összefüggésben lévő ügyekben kaptak segítséget a vádlottól, aki segített utolérni az idézésekre rendre meg nem jelenő másodrendű vádlottat.

A tárgyalásról a másodrendű vádlott kimentette magát, meghallgatását - más tanúkkal együtt - a következő, február 3-i tárgyaláson tervezik.