Gina okozta egy férfi halálát Debrecenben

2012.01.25. 08:58 Módosítva: 2012.01.25. 13:04
Valószínűleg túladagolta a Gina nevű szert egy férfi, két társa rosszul lett, de megúszta. A rendőrség még vizsgálja az esetet.

Egy fiatal férfi meghalt, egy másik életveszélyes, egy harmadik pedig könnyű mérgezéssel került kórházba szerda hajnalban, miután egy debreceni lakásban a GHB, más néven Gina tudatmódosító szerből fogyasztottak – mondta el Pápai György, a regionális mentőszolgálat vezetője.

A huszonéves fiatalokkal volt egy negyedik társuk is, ő beszélt az esetről a mentőknek. A halálos mérgezés pontos okát a toxikológiai vizsgálatok fogják kideríteni. A fiatalok a kábítószer mellett alkoholt is fogyasztottak.

Kovács Károly, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa elmondta: a Gyergyó utcai lakásban a mentőknek újra kellett éleszteniük az egyik fiatalt. Őt és társát életveszélyes állapotban szállították kórházba, a harmadik férfi életét már nem tudták megmenteni.

Az egyik fiatalt a Debreceni Egyetem II. számú belgyógyászati klinikájára, a másikat a debreceni Kenézy kórházba szállították. Az újraélesztett férfi állapotát sikerült stabilizálni, de ő továbbra is életveszélyben van.

Január elején Budapesten, a Hajógyári-szigetnél találtak meg három, 17 és 22 év közötti fiatalembert, akik szintén GHB-t fogyasztottak. Életveszélyes állapotban vitték őket kórházba, de másnap már hazamehettek.

A GHB színtelen, szagtalan, íztelen festéklemosó szer. Pár csepp italba csöppentve körülbelül tíz perc alatt teljes tudatkiesést okoz, néhány másodperc szédülés után ájulás következik. Gyakran alkalmazzák arra, hogy a magatehetetlen áldozatot kirabolják vagy megerőszakolják.