Súlyosbodott a belvízhelyzet Hajdú-Bihar megyében

2006.02.19. 21:08
Két megyében negyven embernek kellett elhagynia otthonát a belvízhelyzet miatt vasárnap. Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben a legsúlyosabb a helyzet.
Súlyosbodott a belvízhelyzet Hajdú-Bihar megyében, mondta vasárnap délután Dobson Tibor ezredes, a katasztrófavédelem országos főigazgatóságának szóvivője. Öt lakóházból 29 embert kellett kitelepíteni. Debrecen külterületén két tanyából kilenc embernek, Hajdúhadházán pedig öt lakóépületből 20 embernek kellett elhagyni otthonátA belvízzel körülvett házakat elhagyó családok rokonoknál kaptak ideiglenes elhelyezést, ezért a katasztrófavédelem ágyakat és takarókat juttatott a helyi önkormányzatnak, hogy ezzel segítsék a kitelepítettek elhelyezését. Szolnok megyében Karcag külterületén egy tanyából öt embert telepítettek ki, vasárnap este pedig hat embernek kellett elhagyni két lakóépületet a belvíz miatt.

Kósa Lajos debreceni polgármester, a helyi védelmi bizottság elnöke azt közölte, hogy a megyeszékhelyen harmadfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el, ugyanis a hirtelen olvadás és a nagy mennyiségű csapadék miatt rendkívüli belvízhelyzet alakult ki a város alacsonyan fekvő külterületein. Több dűlőút járhatatlanná vált, a három kitelepített család elhelyezéséről a város gondoskodott.

Tanyákról telepítettek

Mint korábban Dobson Tibor elmondta, országosan ugyan csökkent szombaton a belvíz miatti tűzoltósági riasztások száma, de egy öt fős családot ki kellett telepíteni egy Karcag melletti tanyáról a belvíz miatt vasárnap délelőtt. Szolnok megyében telepítettek még ki egy tanyáról öt embert, további házak kiürítése országosan egyelőre nem vált szükségessé, ismertette a helyzetet Dobson Tibor.

A külföldi vízgyűjtőkön lehullott 30-40 milliméter eső és az olvadás miatt a Berettyón árhullám alakult ki, ezért a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) a folyón Darvas és az országhatár között elrendelte az első fokú árvízvédelmi készültséget. Kóthay László védelemvezető elmondta, hogy kritikus a belvízhelyzet a térségben: a Tikövizig 12 védelmi szakaszából már 11-ben van védelmi készültség, ebből 5 szakaszon - a Berettyó-Sebes-Körös közén, a Hortobágy-Berettyó mentén, a Kálló, valamit a Kondoros mentén - másodfokú a készenlét.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által irányított egységek szombaton és a vasárnapra virradó éjjel összesen 404 riasztást kaptak, jelentős részben a vizet kellett sürgősen szivattyúzniuk a veszély elhárítása érdekében, mondta a szóvivő. A belvíz legsúlyosabban Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéket érintette. Országszerte mintegy 50 településen volt védekezés szombaton a belvíz miatt.