Újabb AIDS-áldozatok a holland melegpartik után

2007.06.01. 15:54
Egyre terebélyesedik az AIDS-botrány Hollandiában: szerda óta már 12 áldozat jelentkezett, akiket melegpartikon elkábítottak, majd megfertõztek az AIDS kórokozójával.

Holland sajtóhírek szerint további áldozatok felbukkanására lehet számítani. Az egészségügyi hatóság péntektõl külön segélyvonalon várja hívásukat.

Elkábított férfiak

Az ügyben három meleg, HIV-fertõzött férfit és egy drogdealer nõt letartóztattak. Ketten már beismerõ vallomást is tettek. Ezek szerint a "HIV-partikat" hetente tartották, legalább egy éven keresztül. A forgatókönyv végig ugyanaz volt: az internetes ismerkedõ fórumokon felszedett, homoszexuális kapcsolatra vágyó jelöltek közül mindig kettõt hívtak meg az egyik letartóztatott, a 48 éves Peter M. groningeni lakásába.

Az áldozatok italába a GHB, vagy folyékony ecstasy néven ismert drogot keverték. Az elkábított férfiakat többször megerõszakolták, majd HIV-fertõzött vért fecskendeztek beléjük. Az ehhez szükséges felszerelést a kórházi ápoló Peter M. szerezte munkahelyérõl, a vér pedig a tettesektõl származott.

Bosszúvágy?

Az áldozatok homoszexuális vagy biszexuális férfiak voltak. Legtöbbjük még most sem mer jelentkezni a hatóságoknál, mert házasok vagy magas beosztásban dolgoznak. Félnek, hogy nemi identitásukra fény derül, és éppen azért fogadták el a tettesek meghívását a privát partira, hogy ezt elkerüljék.

A rendõrség szerint a súlyos testi sértéssel, szexuális bûncselekményekkel és kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsított férfiak indítéka a HIV-fertõzöttségük miatt érzett bosszúvágy lehetett. A tettesek "különös élvezettel" tették tönkre a mit sem sejtõ áldozatok életét.

Borzalmas történet

Gerrit de Vries, egy groningeni AIDS-segélyszolgálat munkatársa két áldozatot is ismer személyesen. "Annyira borzalmas történet ez, hogy el sem akartam hinni, amikor elmesélték. Ez maga a halálos ítélet" - mondta a de Volkskrant címû holland napilap tudósítójának.

Sven Danner professzor, az amszterdami Szabadegyetem (Vrije Universiteit, VU) orvosi karának AIDS-szakértõje a de Telegraaf címû lapnak elmondta: "Az injekcióban kapott HIV-vírustól majdnem 100 százalékos valószínûséggel lehet megbetegedni. Legalább olyan ez, mint egy gyilkossági kísérlet."

Megugrott az AIDs-esek száma Groningenben

Groningenben már tavaly feltûnt a hatóságoknak, hogy hirtelen megugrott az HIV-fertõzöttek száma a városban. Több panasz is befutott, hogy bizonyos privát melegpartikon nem sokat adnak a biztonságos szex elõírásaira. A homoszexuális köröket ismerõ szervezetek munkatársai igyekeztek mindenkit óvatosságra inteni, idén februárban aztán az egyik áldozat feljelentést tett és a rendõrség elindította a nyomozást.

A partik mintája a Bug Chasing (Poloskavadászat) vagy Bug Party (Poloska parti) elnevezésû rendezvény. Ilyet elsõsorban az Egyesült Államokban rendeznek. A résztvevõk HIV-fertõzött és még egészséges melegek, akik önként vállalják a fertõzés kockázatát. Gyakran el is kapják a gift (ajándék), vagy gHIVft néven emlegetett halálos vírust. A bizarr társadalmi jelenségrõl dokumentumfilmet is forgattak már. Címe: The Gift (Az ajándék) - áll a Die Welt címû német napilap honlapján megjelent összefoglalóban.