Auguszta
-4 °C
2 °C

Húsz év börtön repülőn szexelésért?

2006.11.15. 10:27
Carl Persinget és Dawn Sewellt húsz év börtön fenyegeti. Az FBI vádirata szerint szexeltek a repülőn és súlyos következményekkel fenyegették az őket nyugtonmaradásra szólító légikísérőt. Persing állítja, csak rosszul volt, és csak feljelentéssel fenyegetőzött.

A terrorizmus elleni Hazafias törvény megsértése miatt akár 20 év börtönre is ítélhetnek egy középkorú amerikai párt. Carl Persing és Dawn Sewell a Southwest Airlines Los Angelesből induló járatán melegedett össze, írja az AFP.

Vaginán nyugtatta fejét

A negyvenes pár nem vágyott intimitásra, utastársaik számára is jól láthatóan és hallhatóan élvezkedett. Az FBI vádirata szerint "többen felfigyeltek rá, hogy Persing belefúrta fejét Sewell nyakába, később arcát Sewell vaginájához szorította. Sewell eközben a megfigyelések szerint mosolygott".

Ez persze még nem meríti ki a terrorizmus törvényi meghatározását. De Persing gerjedelmében "súlyos következményekkel" fenyegette meg azt a légikísérőt, aki ténykedése felfüggesztésére szóította.

Ez a 2001. szeptember 11. után megszigorított szabályok alapján már veszélyeztetésnek számít, így a gép landolása után Persinget - és az amúgy csak szexuálisan aktív Sewellt is - őrizetbe vették az észak-karolinai Raleigh-ben. A vádak szerint Sewell bűnszövetségben volt a légikísérőt fenyegető Persinggel.

Csak rosszul volt

A párt február 5-re kitűzött tárgyalásukig megfigyelés alatt tartják. Az AFP jelentése szerint, ha bűnösnek találják őket, akár húsz év börtönt is kaphatnak.

A pár máris sajátos védekezést talált ki. Persing ügyvédje szerint védence nem szexelt partnernőjével, csak rosszul érezte magát, ezért az ölébe hajtotta a fejét. A légikísérőt pedig nem fenyegette súlyos következményekkel, csak azzal, hogy ha nem hagyja békén, feljelenti főnökénél.