Megnyitották az alsórakpartok egy-egy szakaszát

A szerdai hosszú tetőzés után éjszaka a vártnál gyorsabban apadt a Duna, így a budai és pesti alsórakpartok egy-egy szakaszát már csütörtök kora hajnalban megnyitották az autósok előtt, valószínűleg enyhülhetnek a fővárost fojtogató közlekedési dugók.

Horváth László, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a budai oldalon a Lágymányosi-híd és a Halász utca, míg a pesti oldalon Közraktár utca és a Garibaldi utca közötti szakaszokat nyitották meg csütörtök hajnalban.

A nap folyamán valószínűleg a többi szakaszt is megtisztítják a hordalékoktól, és estig járhatóvá válik teljes hosszában mindkét rakpart.

Időközben már újabb ausztriai esőzésekről és újabb árhullámról érkeztek jelentések, a vízügyi szakemberek szerint azonban ez az ár jóval kisebb lesz, mint a most levonuló, és nem valószínű, hogy a főváros közlekedésében kulcsfontosságú rakpartokat ismét elöntse a víz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32