APEH-vezető fiát akarták elrabolni

Terrorcselekmény előkészülete miatt négy, illetve négy és fél év fegyházra ítélte a Fővárosi Bíróság nem jogerősen azt a két férfit, akik egy APEH-vezető fiának elrablására készültek. Pechjükre egy olyan ukrán-orosz bűnözőhöz fordultak, aki a rendőrség fedett nyomozója volt.

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlottak azért készültek a bűncselekményre, mert cégeik révén több mint 300 millió forint áfát akartak visszaigényelni 2004-2005-ben, ám ezt az adóhatóság és a bíróság is megtagadta.

Ezért a két férfi egy, az eljárás során ismeretlenül maradt személyt kért fel arra, hogy részletes "környezettanulmányt" készítsen az APEH Baranya Megyei Igazgatósága kiutalás előtti ellenőrzési főosztályának vezetőjéről, rokonairól, a család vagyoni viszonyairól, szokásairól. Emiatt egyébként egy másik büntetőeljárás is indult egy kaposvári rendőr ellen, aki adatok átadásával segítette a "környezettanulmány" elkészítését.

Ezután 2006 tavaszán a vádlottak kapcsolatba léptek egy másik személlyel, akiről úgy tudták, ukrán-orosz bűnöző és alkalmas az általuk kitervelt emberrablás végrehajtására. Ez a személy a rendőrség fedett nyomozója volt.

A részletes, titkosszolgálati eszközökkel rögzített megbeszélések tanúsága szerint a bűncselekmény végrehajtója elrabolta és heteken át fogva tartotta volna az APEH-vezető fiát, aki egyébként bírósági fogalmazó.

A tervezés során az is felmerült: ha ellenkezik az adóhatósági vezető, elrabolt fia levágott ujjait küldik el neki, hogy jobb belátásra bírják. Mi több, azt a lehetőséget is mérlegelték a bűncselekmény előkészítése során, hogy esetleg meg kell majd ölni az elrabolt családtagot.

A vádlottak félmillió forintot át is adtak a fedett nyomozónak az emberrablás előlegeként. A bíróság szerint tehát a vádlottak konkrét, komoly, közvetlen előkészületeket tettek azért, hogy egy emberrablással megvalósított terrorcselekmény segítségével kényszerítsék az APEH-vezetőt több száz millió forint jogosulatlan kiutalására.

A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét az ügyész tudomásul vette, a védők felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek, így a büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon. Az elsőfokú bíróság fenntartotta több mint egy éve tartó előzetes letartóztatását a két vádlottnak, akik ellen egyébként adócsalás gyanújával másik büntetőeljárás is folyamatban van.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32