Már nem nyomoznak az Aranykéz utcai merénylet ügyében

A Budapesti Rendőr-főkapitányság eredmény nélkül befejezte a nyomozást a négy évvel ezelőtt történt Aranykéz utcai robbantás ügyében - tudta meg a Magyar Hírlap. A lap szerint a négy halálos áldozatot követelő merénylet szlovák tetteseit ismerik a nyomozók, de nem tudták elfogni őket. Politikai merényletekkel is vádolják a gyanúsított szlovák csoportot.
A rendőrség eredmény nélkül zárta le a nyomozást az 1998-as, Aranykéz utcai robbantás ügyében. A Magyar Hírlap úgy tudja: a rendőrségen ismerik azokat a szlovák személyeket, akik közreműködtek a bűncselekmény elkövetésében. A lap szerint, miután nem sikerült elfogni a gyanúsítottakat, elegendő bizonyíték sem gyűlhetett össze ahhoz, hogy a feltételezett elkövetők távollétében emeljenek vádat.

Az alvilági körökben ismert, az olajügyekben titokban a rendőrségnek is segítő Boros Tamás ellen négy évvel ezelőtt követtek el merénylet Budapest bevárosában, fényes nappal. A többször is halálosan megfenyegetett üzletember belvárosi irodája közelében álló kis-Polskiban mintegy négykilós robbanótöltetet helyeztek el gyilkosai, akik távirányítással hozták működésbe a pokolgépet. A magyar sajtóban is többször felbukkant lehetséges elkövetőként a szlovák állampolgárságú Sátor Lajos neve, akit hazájában is tucatnyi gyilkossággal gyanúsítanak. Ugyancsak többször nyilatkoztak a nyomozás illetékesei Jozef Hamaláról, aki a Polskit vásárolta a merénylethez.

A Magyar Hírlap úgy tudja: a régóta húzódó nyomozás aktái néhány hónapra a BRFK-tól átkerültek az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságára is. A lap szerint a különleges ügyek osztályán is áttekintették a továbblépés lehetőségét a nyomozók, ám az adatok egybevetése után visszaküldték az iratokat a BRFK-ra. A nyomozók ugyanakkor azonnal készek folytatni az eljárást, amint az elkövetőkre vonatkozóan újabb bizonyítékok kerülnének a rendőrség birtokába.

Politikai merényletekkel is vádolják a gyanúsított szlovák csoportot
A nyomozás most bejelentett adatai szerint a gyanúsított szlovák bűnözői csoport számlájára írható több politikai indíttatású akció is, például a Fidesz Lendvay utcai székházánál, Szájer József, illetve Torgyán József lakásánál elkövetett robbantások. Ezekben az ügyekben korábban eredménytelenül zárta le a nyomozást a rendőrség.

A BRFK a szlovák állampolgárságú Jozef Rohácot és bandájának tagjait gyanúsította több robbantásos bűncselekménnyel, így az Aranykéz utcai merénylettel és az azóta meggyilkolt Seres Zoltán ellen szintén 1998-ban elkövetett sikertelen merénylettel.

Az Aranykéz utcai robbantás ügyében a nyomozás kiderítette, hogy az ott felrobbant Polski Fiat 126-os autót a szlovák Jozef Hamala, Rohac bandájának tagja vette meg hamis papírokkal. A rendőrség Rohac és bandájának több tagja ellen nemzetközi körözést adott ki. A felbujtókról kevesebb információ került a rendőrség birtokába, de a motiváció piacszerzés, ellenérdekű csoportok konfliktusa vagy a rendőri erők koncentrálása lehetett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04