Árvízvédelmi készültség a Tiszán

A Felső-Tisza vidékén lehullott csapadék árhullámot indított el, így elsőfokú az árvízvédelmi készültség a Tisza egyes szakaszain.
Továbbra is elsőfokú az árvízvédelmi készültség a Tisza bal partján Tiszafüred és Rakamaz között - tájékoztatta az MTI munkatársát vasárnap a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) védelemvezető-helyettese.

Bartha Péter elmondta, hogy Tokajnál vasárnap reggel 6 órakor 702 centiméteres vízállást mértek. Beszámolt arról is, hogy a március 7-én és 8-án a felső-tiszai vízgyűjtőn lehullott csapadék kisebb árhullámot indított el, amely jelenleg még Záhonynál tetőzik.

Az elkövetkező két napban a tokaji vízmércén lassú vízszintemelkedéssel kell számolni, amelynek hatására március 11-én, hétfőn este 720 centiméteres tetőző vízállás várható - mondta a szakember.

Bartha Péter ezzel indokolta, hogy továbbra is fenn kell tartani az elsőfokú árvízvédelmi készültséget. Megemlítette azt is, hogy a Tisza mentén két belvízvédelmi szakaszon elsőfokú a belvízvédelmi készenlét. Elmondása szerint a Tisza bal parti töltése mellett üzemelő öt szivattyútelep vasárnap összesen 225 ezer köbméter vizet emelt át a befogadó folyókba, csatornákba. Az ár- és belvízvédekezésben a hét végén a TIVIZIG hatvan dolgozója vesz részt - tette hozzá az igazgatóság védelemvezető- helyettese

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19