Nyolc halálos áldozata van az árvizeknek Közép-Európában

2006.03.31. 14:21
Árvízvédelmi készültséget vezettek be, és több ezer embert kitelepítettek Európa középső részén a folyók vízszintjének drasztikus emelkedése miatt. Szlovákiában és Csehországban halálos áldozatokat követelt az árvíz, az Elba németországi szakasza továbbra is árad. Romániában az áradásokon túl heves szélvihar is tombol.

Halálesetek Szlovákiában

Négy ember halt meg péntekig a hirtelen olvadások okozta áradásokban Szlovákiában, ahol elsősorban a kisebb patakok nem tudják elvezetni a vizet. A Pozsonyhoz közeli Modorban (Modra) egy idős férfi, a keleti végeken, Kisszeben (Sabinov) mellett egy négyéves kisfiú, Besztercebányán (Banská Bystrica) egy nő fulladt a vízbe, és pénteken is fuldokolni láttak egy embert, aki egyelőre nem került elő.

A Duna Pozsonynál egy kis területen elárasztotta a rakpartot, a Myjava elsodort egy betonhidat, a Hernád (Hornád), a Bodrog, a Latorca, a Tisza, a Poprád, a Vág és a Nyitra folyók vize is sok kárt tett a lakóépületekben, termőföldekben. Eddig több mint hatszáz lakóház került víz alá. A víztározók már hét közben megteltek, a folyók többsége árad. Az eddig másfél száz települést érintő áradások miatt közel négyszáz embert kellett evakuálni otthonából.

Négy áldozat Csehországban

Már négy halálos áldozata van a csehországi árvíznek, jelentették péntek reggel a csehországi közmédiumok. Csütörtökön délután Észak-Csehországban a megáradt folyóba csúszott egy gépkocsi, amelynek vezetője és utasa is megfulladt. Az este pedig meghalt egy idősebb dél-csehországi férfi, aki infarktust kapott, miután családi házát elöntötte a víz. Az első áldozat szerdán egy ötéves kisfiú volt, akit elsodort az ár.

A súlyosbodó árvízhelyzet miatt Jirí Paroubek cseh miniszterelnök lerövidítette egyiptomi látogatását, s az eredetileg tervezett péntek este helyett már csütörtök délután visszatért Prágába. A cseh kormány csütörtökön este rendkívüli ülésen elemezte az árvízhelyzetet, és 380 millió koronás (3 és fél millárd forint) gyorssegélyt hagyott jóvá az árvíz sújtotta települések megsegítésére. A mentési munkálatokba a hadsereg ezer katonája is bekapcsolódik.

A legrosszabb helyzet továbbra is Dél-Morvaországban és Dél-Csehországban van, ahol a víz számos települést elöntött, és több ezer hektár termőföld került víz alá. Jelenleg mintegy 2000-2500 ember van kitelepítve. Mindkét régióban továbbra is a legmagasabb fokú árvízvédelmi készültség van érvényben.

Ítéletidő Romániában

Románia több vidékét áradás sújtja, nem egy helyütt földcsuszamlás volt. Sok település áram nélkül maradt. A szél által lesodort tetőcserepek és leszakított faágak többeket megsebesítettek. A dél-romániai Zsilvásárhelyen (Targu Jiu) a beomló tetőzet életveszélyesen megsebesített egy 17 éves lányt. Egy 13 éves fiú - egy versenyszerűen sportoló evezős -, akit a Vajdahunyad (Hunedoara) melletti tavon ért a vihar, eltűnt.

Az északi Suceava körzetben félszáz családot kellett a lakóhelyéről biztonságba helyezni áradás miatt. Közép-Romániában is kilépett a medréből a Maros, az Olt és több kisebb folyó. Árvízveszély van a Duna mentén is, a folyó vízállása napok óta magas. A dombvidékeken, a Kárpátok külső ívén és az ország déli részén földcsuszamlások voltak, több ház és híd megrongálódott, a törmelék több utat eltorlaszolt, falvakat vágva el a külvilágtól.

Fokozott készültség Németországban

Fokozott készültséget rendeltek el Németország Szász-Svájc nevű üdülőterületén az elbai árvíz miatt, a készültségi fokot csütörtökön Pirna városára is kiterjesztették, s elkezdték az emberek kiköltöztetését a folyóparti negyedekből. A cseh-német határ közelében fekvő Bad Schandauban ezer embernek el kellett hagynia házát. Schönában, közvetlenül a határon, az Elba szintje elérte a hét métert, de ez még mindig messze elmarad a 2002-es nagy elbai árvíz idején mért 12,02 métertől. A szász fővárosban, Drezdában csütörtök reggel 6,45 méteres vízszintet mértek, a szokásos vízmagasság itt két méter.