Az első atomcsapás?

2000.01.26. 15:50
Hivatalosan a világ első atomrobbantása 1945 nyarán, az Új-mexikói Alamogordo kísérleti telepen történt. Azt sem tagadja senki, hogy 1944 július 17-én éjjel a Kalifornia állambeli Port Chicago hadikikötőjében felrobbant a US haditengerészet egyik rakodás alatt álló hajója. A robbanásnak több száz halálos áldozata és szintén több száz sebesültje volt.

Annyit mindenképpen előre kell bocsátani, hogy a hírt nem a CNN, vagy a Reuters hozta. Az esemény (a hajókat szétvető robbanás) biztosan megtörtént, a haditengerészet archívumában megvannak a jelentések és a fényképek. De ezzel korántsincs teljesen tisztázva minden. Az interneten közölt cikkekből világossá válik: a puzzle darabkáit összeillesztgetve már évekkel ezelőtt felfigyeltek a baleset néhány furcsa körülményére. Bár a második világháború során ez volt az USA területén bekövetkezett legsúlyosabb háborús kár, az USA hadiszereplését kontinensnyi távolságból szemlélő magyar történelemoktatás meg sem említi Port Chicago nevét. Ettől függetlenül valóban elpárologhatott a felrobbant hajó alatt 60 lábnyi mélységben az öböl medre.

Port Chicago kikötője a robbanás előtt
Egy 1944 nyári, Port Chicago kikötőjét megsemmisítő hajórobbanás amerikai polgárok százait ölte meg. Egy 1982-es keltezésű tanulmány (Robert L. Allen & Peter Vogel, in THE BLACK SCHOLAR, Journal of Black Studies & Research, Volume 13, Numbers 2 and 3 - Spring 1982 ) számos példányban fent van a világhálón. A változatos alcímek közül néhány egyenesen "Amerika sötét titkát" emlegeti. Hivatalosan a világ első atomrobbantása 1945 nyarán, az Új-mexikói Alamogordo kísérleti telepen történt. De könnyen lehet, hogy az elsőség kérdése már egy teljes évvel korábban eldőlt, amikor a Port Chicago vizén ringatózó 7200 tonnás E. A. Bryan gyomrában (szándékosan vagy véletlenül) beindult a nukeáris láncreakció.

Azt senki nem tagadja, hogy felrobbant a US haditengerészet egyik rakodás alatt álló hajója 1944 július 17-én éjjel a Kalifornia állambeli Port Chicago hadikikötőjében. A robbanásnak több száz halálos áldozata és szintén több száz sebesültje volt. A vagyoni kárt (akkori árfolyamon) 12 millió dollárra becsülte a hivatalos vizsgálat. A kikötőben álló két hajó és a rakpart nagy része teljesen megsemmisült. 20 kilométeres körzetben betörtek az ablakok, és a hirtelen fényt San-Franciscóban, 35 kilométerre is látni lehetett. A robbanás 20 méter mély, 90 méter széles és 210 méter hosszú krátert hagyott a mederben.

A titokzatos film
A haditengerészet rendelkezik egy felvétellel a kikötőbeli robbanásról, ennek videováltozatát megmutatták az eredeti tanulmány készítőinek is. A képkockákon egy tipikus nukleáris puki néz vissza ránk. Később a haditengerészet azt állította ez egy hollywood-i szimuláció volna, miniatűr robbanással. A filmet kockánként elemzők azonban arra a megállapításra jutottak, hogy a felvétel valódi, és Port Chicago megsemmisülését mutatja, meglehetős távolságból. Nehezen képzelhető el, hogy véletlenül a megfelelő időben épp a megfelelő irányba nézett egy bekapcsolt felvevőgép. A kamera használója nagy valószínűséggel egy új fegyverrel végrehajtott kísérletet dokumentált.
Az E. A. Bryan és a Quinalt Victory robbanóanyagot és lőszert rakodott a kikötőben. Mind a két hajó zsír új volt: az egyiket 1944 márciusában bocsátották vízre, a másik pedig közvetlenül a dokkból érkezett. A rakodást végző (nagyobbrészt fekete) közlegényeken kívül 9 haditengerészeti tiszt, a két hajó legénységéből 67 matróz, 29 fegyveres őr, a parti őrség 5 tagja, a hajók őrsége és számos civil alkalmazott volt a helyszínen. A rakpart tömve volt emberekkel, felszereléssel, vasúti teherkocsikal és mozdonyokkal. 430 tonna bomba és lőszer várt a berakodásra.

Röviddel éjjel fél 11 előtt egy hatalmas robbanás rázta meg a környéket. Néhány szemtanú szerint valójában két robbanás történt, néhény másodperccel egymás után. Az első, tompább detonációt követő kataklizmában az E. A. Bryan egyetlen hatalmas bombaként repült a levegőbe. 12 ezer láb magasba csapott fel a tűz- és füstoszlop, néhány szemtanú szerint gombafelhő bodorodott a tetején. A rakparton és a két hajó fedélzetén mindenki meghalt. A 320 áldozat közül 200 fekete bőrű közkatona volt. Sérülést 390 katona és civil szenvedett. Ez a hatalmas robbanás ölte meg az US haditengerészet második világháborúban elesett fekete matrózainak csaknem egyötödét.

A robbanás után
Az E. A. Bryan szó szerint cafatokra szakadt. A roncsaiból igen keveset találtak meg. A robbanás a másik hajót, a Quinalt Victory-t teljes terjedelmében kiemelte a vízből, megfordította, és darabokra tépte. Legnagyobb darabja, a hajótőke 65 méteres hátsó része a hajócsavarral az öböl medrébe fúródott, 300 méterre az eredeti helyétől. Legalább egy 12 tonnás dízelmozdony dolgozott a rakparton a robbanás pillanatában. Ebből a járműből egy csavar sem került elő, egyszerűen eltűnt.

Négy nappal később a haditengerészet vizsgálóbizottságot alakított a robbanás okának megállapítására. Tanúkat hallgattak ki a hajók feltankolásával, a bombák vagy a rakodóberendezés hibáival kapcsolatban, és mérlegelték a szabotázs lehetőségét is. De a robbanás valódi okát soha nem állapították meg hivatalosan. Mindenki, aki valójában látthatta volna, hogy mi okozta a robbanást, nem számolhatott már be róla, lévén elhunyt.

Három bomba volt a készlet
Az amerikai kormány azt állította, hogy Port Chicagoban 1780 tonna TNT robbant fel külső behatás nélkül. Továbbá azt állították, hogy akkoriban nem állt még rendelkezésre elegendő uránium 235. Az U-235 bomba teljes dokumentációja 1944 februárjára készült el. A szigorúan titkos minősítés alól kivett Oak Ridge dokumentumok szerint 15,5 kilogram U-235 szükséges az atomfegyverhez, az egész összeszerelve pedig 4,5 tonnás lehetett. Márciusban három bomba összeállításához elegendő alapanyagot és felszerelést rendeltek. A védelmi minisztérium jelentése szerint 1943 decemberében 74 kilogram dúsított U-235 felett rendelkeztek, de 1944 végére, fél évvel Port Chicago után a készlet alig bővült: csak 93 kilogramot tett ki. 1945 végére a felhalmozott mennyiség már elérte a 289 kilogrammot, annak ellenére, hogy az Új-mexikói sivatagban és Hiroshima felett is felrobbant egy-egy U-235-ös.
A rakodást végző, a robbanást szerencsésen túlélő közkatonákat újból munkára rendelték, de közülük sokan megtagadták a parancsot. 50 embert zendülés miatt bebörtönöztek. Az 5-15 éves kiszabott büntetés mellett a szolgálatból is elbocsátották őket. A börtönből mindenki idő előtt szabadult, de a leszerelés minősítését soha nem változtatták meg. A túlélők túlélői még most is küzdenek a becsületükért. A "Port Chicago Mutiny"-ről már készült film, illetve van egy bejegyzett domain.

Mai ésszel nyomban azt kérdezzük, mi van a sugárterheléssel? Nos, a környék sugárterhelését akkor nem mérték, később pedig minden próbálkozást feleslegessé tett, hogy a villámtempóban újjáépített Port Chicagot az 50-es években a Bikini szigeteken atomteszteket megfigyelő hajók sugármentesítésére használták. Arról sem találni a web-en semmit, hogy a robbanás után az orvosok mit kezdtek a világtörténelem első sugárfertőzöttjeivel.

Az urániumbomba

A Port Chicago-beli esetről 400-600 oldalnyi beszámoló és jegyzet van a Manhattan tervért felelős Los Alamos laboratórium archívumában. Ezeket 1981-ben visszaminősítették, kutathatóvá tették. Az első furcsaságra azonban egy másik dokumentumban akadtak rá. Egy később elvégzett felszíni kísérleti robbantást jelemezve a jegyzőkönyv szemléletesen "tipikus Port Chicago-féle gombafelhőről" szól. A baleset legalaposabb elemzését William J. Parsons, az US haditengerészet kapitánya készíttette el, majd átadta előljárójának, W. R. Purnell admirálisnak, a Katonai Atombomba Bizottság tagjának. Parsons-t bízták meg az első fegyverként használható atombomba összeállításának irányításával és bevethetővé tételével. Los Alamosba vezényelték, és J. Robert Oppenheimer alatt igazgatóhelyettesként, illetve az 1943-ban alapított fegyverfejlesztési csoport vezetőjeként működött. Itt fejlesztették ki az uránium (U-235) bombát, amit később Hiroshimára dobtak le. A Port Chicago-beli katasztrófa után Parsons kapitányt flottaadmirálissá léptették elő. Később ő volt a bombatiszt az Enola Gay, a hiroshimai bombát szállító B-29-es fedélzetén.