Radioaktivitást visz a víz Temelínben

1100 liter radioaktív víz folyt ki a temelíni atomerőműből. Az atomerőmű szóvivője szerint ez nem baj, nem történt környezetszennyezés.

Több mint 1100 liter, mérsékelten radioaktív víz szivárgott ki kedden délután a dél-csehországi temelíni atomerőmű jelenleg karbantartás miatt leállított első reaktorblokkjából, az atomerőmű szóvivője szerint azonban semmiféle környezetszennyezés nem történt.

Hasonló balesetre legutóbb egy hete került sor, éppen akkor, amikor Prágában tárgyalt Alfred Gusenbauer osztrák kancellár. A kancellári hivatal később kifogásolta, hogy a csehek nem tájékoztatták az osztrák hatóságokat időben a balesetről. Mirek Topolánek cseh kormányfő viszont azt üzente Bécsbe, hogy apró balesetről van szó, amelyről a megbeszélések idején még ő sem tudott.

"A kiszivárgott, mérsékelten radioaktív vizet a szokáson módon elvezettük egy különleges, erre a célra kiképzett tartályba. A balesetre egy nyomáspróba során került sor, s annak okait jelenleg vizsgálják" – mondta Milan Nebesár újságíróknak. A múlt heti szivárgást emberi hiba, egy nyitva felejtett szelep okozta.

A két orosz gyártmányú, egyenként ezer megawattos turbinával felszerelt, de korszerű amerikai biztonsági berendezésekkel ellátott temelíni atomerőmű már évek óta éles viták tárgya Csehország és Ausztria között. Az osztrákok szerint az erőmű nem biztonságos, s ezért a környezetvédő szervezetek a bezárását követelik. A csehek európai szakértői fórumok állásfoglalásaira hivatkozva viszont azt állítják, hogy Európa egyik legbiztonságosabb és legkorszerűbb atomerőművéről van szó.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32