Meghalt a férjét mentő francia háborús hős

94 éves korában Párizsban elhunyt a második világháborús francia ellenállási mozgalom hőse, Lucie Aubrac. Az asszony férjének, az ellenállás egyik vezetőjének, Raymond Aubrac-nak a náci fogságból való megmentése kapcsán vált ismertté.

Miután a nácik megszállták Franciaországot, az asszony az egyik első földalatti mozgalom, a férje vezette dél-franciaországi Liberation-sud kiépítésében segédkezett.

A férjet, Raymond Aubrac-ot azonban 1943-ban őrizetbe vették, többek közt azzal a Jean Moulin-nal együtt, akit még ugyanebben az évben ki is végeztek. Lucie Aubrac - társai segítségével - azonban kiszabadította a férjét, 13 másik ellenállóval együtt a lyoni börtönből.

A férj megmentése után Aubracék Londonba menekültek és csatlakoztak Charles de Gaulle-hoz. Később az asszony visszatért a tanításhoz, az emberi jogokért is kampányolt, 1984-ban pedig megjelentette Kifogni a Gestapon című memoárját. 94 évesen halt meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32