Nyomozás az otthonszüléses csecsemőhalál ügyében

Foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés miatt indított nyomozást a BRFK, miután szeptember 15-én meghalt egy csecsemő, akit édesanyja otthonszüléssel akart világra hozni. Az ügy kapcsán szakmai vita bontakozott ki, az Egészségügyi Minisztérium a közeljövőben szabályozni akarja az otthonszülések szakmai és finanszírozási kérdéseit.

Nyomozást indított a rendőrség az otthonszüléses csecsemőhalál ügyében, erősítette meg a TV2 Tények információját a BRFK sajtóügyeletese hétfőn. Unger Pál elmondta, ismeretlen tettes ellen, foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés miatt indított eljárást a rendőrség. Azért ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás, mert az ügy körülményeinek tisztázására további szakértői vizsgálatokra van szükség, tette hozzá.

Szeptember 15-én meghalt egy újszülött Budapesten, akit otthonszüléssel akart világra hozni édesanyja egy XII. kerületi születésházban, a szüléskor azonban komplikációk merültek fel. Az eset kapcsán szakmai vita bontakozott ki.

Geréb Ágnes, a Napvilág Születésház alapítója, aki jelen volt a tragikus szülésnél, az RTL Klub Híradójában korábban azt mondta, a kisbaba ugyanúgy elveszthette volna az életét, ha a kórházban próbálják a világra segíteni. Lintner Ferenc, a János Kórháznak a szülész-nőgyógyász főorvosa viszont úgy véli, kórházi körülmények között megmenthető lehetett volna a csecsemő, a vállelakadást ugyanis többféleképpen is tudják orvosolni.

Az Egészségügyi Minisztérium közleményben tudatta, hogy a közeljövőben szabályozni fogja az otthonszülések szakmai és finanszírozási kérdéseit, mivel Magyarországon jelenleg teljesen szabályozatlan körülmények között hozzák világra gyermeküket az otthonszülő anyák.

A szaktárca közleménye szerint az otthonszülés ma Magyarországon féllegális tevékenység, amit az európai országokhoz hasonlóan ugyan nem tiltanak, de az európai országoktól eltérően nem is szabályoztak még.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32