Zálogként tartották kórházban az újszülöttet

Három újszülött kislány közül egyet zálogként visszatartott egy jeruzsálemi kórház a ki nem fizetett számlák fedezetéül. Az édesanya csak az izraeli igazságügyi minisztérium közbelépése után kapta meg gyermekét.

Hármasiker koraszülötteket kezeltek a kelet-jeruzsálemi Al-Mokaszed-kórházban, de nem volt biztosra vehető, hogy az egészségbiztosító fedezi a tetemes költségeket. A kórház ezért zálogként visszatartotta a hármas ikrek egyikét, számolt be csütörtökön a Haarec.

A nő két hónappal ezelőtt adott életet hármas ikreinek, akik koraszülöttként jöttek világra a jeruzsálemi kórházban. A gyermekeknek speciális kezelésre volt szükségük, az édesapa azonban a Palesztin Hatóság állandó lakosa, az édesanya pedig egy palesztin menekülttáborban él. A kórház így nem látta biztosítottnak költségei fedezését, ezért a három csecsemő közül az egyiket zálogként a kórházban tartotta.

A szülők a múlt héten fordultak az igazságügyi minisztériumhoz. "Felvettük a kapcsolatot a kórházzal, kiderült, hogy az egyik csecsemőt valóban nem engedték haza a család többi tagjával" - mondta el Ejal Globusz, a minisztérium jogi osztályának vezetője. Hozzátette, hogy a gyerek kórházi ápolását orvosi szempontból semmi sem indokolta.

A kórház igazgatója azt állította, hogy ez a normális ügymenet, ha valaki nem rendezi ápolásának költségeit. Globusz ezek után az egészségügyi minisztériumhoz fordult, akik azonnal elrendelték a gyermek kiadatását, és vizsgálatot indítottak, hogy be kell-e perelni a kórházat a kényszerfogság miatt. A vizsgálat kitér arra is, hogy a minisztérium besegíthet-e az anyának a kártérítési per során.

Az igazságügyi minisztérium jogi segélyekkel foglalkozó osztálya jelenleg is keresi a megoldást a kórházi számla rendezésére, a kórház ellen pedig szándékaik szerint polgári- és büntetőpert is indítanak. Az egészségügyi minisztérium szóvivője, Inbal Jakobs szerint alapszabály, hogy az újszülötteket édesanyjukkal együtt kell kiengedni a kórházból, a számlát pedig később, és elfogadható módon kell kifizettetni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17