Három héten át élt egyedül egy kétéves kislány

2003.09.30. 21:48
Ketchupon, mustáron és száraztésztán élt csaknem három héten át Floridában egy magára hagyott kétéves kislány azóta, hogy anyja börtönbe került.
A csöppséget a 22 éves anyától különvált apa kezdte keresni, miután többhetes próbálkozás után vasárnap végre megtudta, hogy volt feleségét többrendbeli súlyos testi sértés és kisebb lopások miatt börtönbe zárták.

Amikor a házmester beengedte az asszony lakásába, a kislány testére csavart törölközőben éppen a gyerekfürdőkádban üldögélt és képregényt lapozgatott. Koszos volt a rászáradt ketchuptól. "Belém csimpaszkodott és nem akart elengedni" - mondta az apa, valóságos csodának nevezve a kislány életben maradását. "Nem tudom, hogy csinálta" - toldotta meg.

A kislány élelmiszert, játékokat és egyéb tárgyakat vonszolt be az anya szobájába, ahol hétfőn ráakadtak. Azóta egy jacksonville-i gyerekkórházban lábadozik az alultápláltságból, a kórház szóvivője szerint ül az ágyon, kacag és játszik a nővérekkel. Az anya ellen gyermeke veszélyeztetése miatt vádat emeltek.