Büntetésben a kirgiz miniszterek

2006.06.20. 15:56
A kirgiz államfő példátlan szigorral bünteti minisztereit: idén nyáron egyikük sem mehet szabadságra. Bakijev szerint a kormánytagok nem dolgoznak rendesen és fegyelmezetlenek.

A kirgiz államfő, Kurmanbek Bakijev megtiltotta az ország minisztereinek, hogy kivegyék nyári szabadságukat, írja a BBC. Úgy véli, a miniszterek nem dolgoznak rendesen, így mindaddig nem mehetnek szabadságra, míg az ország számára kulcsfontosságú ügyekben nem történik érdemi előrelépés.

Bakijev, aki a népfelkelésben leváltott Aszkar Akajevet követte az államfői székben, tavaly márciusi hatalomra jutása óta küzd a bűnszövetkezetek működése ellen, és az életszínvonal javítására irányuló gazdasági reformokért.

„Elérkezett az idő, mikor dolgozni kéne, nem pihenni” – mondta a kormányülésen. „Ha megtudom, hogy valaki szabadságra megy december előtt, azonnal lépni fogok” – fenyegette Bakijev a minisztereket. Fegyelmezetlenséggel vádolta a kormány tagjait, és jelezte, hogy a szigor egészen addig tart, míg el nem készül a jövő évre szóló költségvetés, és az ország fűtőrendszere készen nem áll a télre.

Utasította a minisztereket arra is, hogy rövidítsék le külföldi utazásaikat, helyette foglalkozzanak az ország belügyeivel. A kirgiz közalkalmazottak általában több hétig tartó szabadságot vesznek ki júliusban és augusztusban, így ebben az időszakban gyakorlatilag megáll a politikai élet.