A káromkodós Csiszár Maris barátjával perre megy Baks

2006.02.28. 13:48
A káromkodós Csiszár Maris miatt kapott országos nyilvánosságot több kereskedelmi tévében és bulvárlapban Oláh István László, aki barátnőjéhez hasonlóan perben áll a település lakóinak jó részével, sőt az adócsalók paradicsomának is nevezte Baksot. A falu önkormányzata most egyhangú döntéssel megbízott egy ügyvédet, perelje be a magát írónak nevező férfit, amiért rosszindulatú rágalmakkal sorozatosan hírbe hozza őket.

Tavaly augusztusban demonstráció zajlott Bakson. A falusiak, főként az Aradi utca lakói Csiszár Maris ellen tüntettek, aki feljelentéseivel rendszeres látogatóvá tette a rendőrség, a Vám- és Pénzügyőrség, a közegészségügy, a tiszti orvosi szolgálat, és az adóellenőrök képviselőit a környéken, ráadásul - a szomszédok szerint - aki keresztezi útját, annak azzal kellett számolnia, hogy neve a vehemensen üvöltő nő száján azonnal a szopás, dugás és egyéb műveletek kontextusába került. A tüntetés miatt a falu bekerült az országos bulvársajtó vérkeringésébe, így jelentős teret kapott a nő barátja, Oláh István László is.

Adócsalók, bakancsok, perek

Oláh, akit a tüntetés idején már úgy emlegettek az Indexnek nyilatkozó falubeliek, mint Csiszár Maris ügyeinek értelmi szerzőjét, megragadva a lehetőséget, az egyik bulvárlapban azt állította, hogy hamarosan új könyvet ad ki, amelynek címe "Baks az adócsalók paradicsoma" lesz. Egy tévéstábnak pedig arról beszélt, hogy a baksi önkormányzat "56-os bakancsokkal tapossa a demokrácia nyíló virágait", mert "Mariska nénit el akarják zavarni a házából". A polgármester tájékoztatása szerint a férfi nem csak rágalmakkal kürtöli tele a sajtót és a környező településeket, hanem barátnőjéhez hasonlóan beperel bárkit, akivel összeakad. Balogh Lajosné, a község polgármestere úgy tudja, hogy februárban volt olyan nap, amikor Oláhnak három általa kezdeményezett pere is volt a bíróságon.

Egyhangú megbízás

Az önkormányzat azonban megelégelte a rágalmakat, és egyhangúlag úgy döntött, megbízást ad egy ügyvédnek, hogy indítson eljárást a férfi ellen - adta hírül a Délmagyarország. "Baks Község Önkormányzat Képviselő-testülete megbízza (...) ügyvédet (...), hogy Oláh István László (...) ellen az Önkormányzat nevében Baks Község Önkormányzatát és annak dolgozóit ért alaptalan rágalmak és sérelmek miatt eljárást kezdeményezzen, és Baks Község Önkormányzatát, mint felperest, teljes jogi képviselettel ellássa." - olvasható a baksi képviselő-testület határozatában. Balogh Lajosné az Indexnek elmondta, a megbízással azt akarják elérni, hogy Oláh vonja vissza kijelentéseit, és kérjen elnézést azoktól, akiket alaptalanul megsértett.

Öröm az új per

Oláh István Lászlót az Indexnek nem nyilatkozott, hangsúlyozta, hogy csak akkor áll szóba a sajtóval, ha a kezében lesz a bírósági végzés, ha pedig a telefonbeszélgetésből többet is leírunk, azonnal sajtópert akaszt a nyakunkba. A férfi a Démagyarországnak korábban viszont azt mondta örül a képviselő-testület döntésének: nem nyilatkozik, de így a bíróság megállapítjhata, hogy ki kit rágalmaz.