Árokba borult egy Volán busz, balesetek országszerte

2006.05.30. 15:57
Az esős idő miatt csúszósak az utak, hétfő este óta tucatnyi közlekedési baleset történt, ketten meghaltak.

Tízen megsérültek kedden, mikor a Körös Volán menetrend szerinti autóbusza eddig ismeretlen okból árokba borult a Hajdú-Bihar megyei Körösszegapáti és Körmösd közötti úton.

A sérültek közül egy embernek súlyos a sérülése, a sebesült utasokat tűzoltók segítségével szabadították ki az autóbuszból. Egy könnyű sérültet a helyszínen elláttak a mentők, a többieket pedig a berettyóújfalui területi kórházba szállították. Az utat a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták a forgalom elől, jelenleg a forgalom fél útpályán haladhat.

Halálos balesetek

A kórházban halt bele sérüléseibe az a sofőr, aki Suzukijával egy szemből érkező teherautó pótkocsijával ütközött hétfőn délután Noszlop és Devecser között.

A helyszínen életét vesztette egy Lada sofőrje, amikor hétfőn éjjel, Kistelek és Balástya között autója a vizes úton megcsúszott, és egy fának csapódott. Az autó huszonhat éves sofőrje a baleset következtében a helyszínen életét vesztette, huszonnégy éves utasát súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba a mentők. Sem a sofőr, sem pedig utasa nem használta a biztonsági övet.

Tömegkarambol és félmeztelen részeg

Két személygépkocsi ütközött frontálisan a 23-as út mátraballai kereszteződésének közelében. A baleset egyik sérültjét a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül. A 6-os úton négy személyautó és egy motorkerékpáros karambolozott kedden kora reggel. A tömegkarambolban ketten súlyosan megsérültek.

Súlyos sérüléseket szenvedett az a férfi, aki ittasan egy pótkocsis teherautó elé lépett kedden hajnalban a székesfehérvári Seregélyesi úton. A harminchárom éves férfi meztelen felsőtesttel, részegen kirohant a Sakáltanya nevű szórakozóhelyről, majd az úttestre lépett. Az arra haladó, pótkocsis teherautó nem kerülhette el a balesetet: áthajtott a fiatalemberen, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Három sérültje van a Dúzs külterületén történt hétfő esti frontális karambolnak. Egy férfi Hőgyész felől, Dombóvár irányába haladt autójával, amikor egy teherautó előzése közben összeütközött a vele szemben, szabályosan haladó gépkocsival. A sofőr súlyos, utasa könnyebb sérüléseket szenvedett, míg a másik autó sofőrjét életveszélyes állapotban szállították kórházba a mentők.

Kamionbalesetek éjszakája

Árokba borult egy szlovén, járólapokat szállító kamion Sávoly és Szőkedencs között az M7-esen hétfőn este. Az esőtől felázott, síkos útpadkán a jármű megcsúszott és az oldalára borult, miközben vezetője próbálta kikerülni az úttest szélén, műszaki hiba miatt álló másik kamiont.

A műszaki mentés idejére a forgalmat Somogyzsitfa felé terelték, de az arra terelt autósok nem sokáig tudták használni a terelő utat, mivel ott egy búzát szállító nyergesvontató - Somogyzsitfa belterületén - a padkára hajtott és felborult, elzárva ezzel azt utat is. A több mint tíz tonna búzát a takaróponyva a járművön tartotta, ezért a marcali tűzoltók csak a nagykanizsai tűzoltóság darujának segítségével tudták a megpakolt pótkocsit leválasztani a vontatóról. A két baleset miatt hajnali fél kettőig állt a forgalom az M7-esen és a terelőúton is. A balesetek ma még további munkával járnak, mivel a teherautók szállítmányát csak a mai napon tudják eltávolítani.