Kimentették a tárnába szorult bányászokat

Hetvenhétórás megfeszített munkával sikerült a felszínre hozni azt a kilenc bányászt, akik még szerdán szorultak be egy pennsylvaniai szénbánya tárnájába. A kilenc bányász sérülés nélkül úszta meg a balesetet.
A mentőalakulatok szombat éjjel találták meg a kilenc férfit. A több mint három napot a fagypont közelében eltöltő bányászokat azonnal mentőhelikopterrel szállították a helyi kórházba. "Mind a kilencen élnek, és úgy tudjuk, jól érzik magukat", nyilatkozta Mark Schweiker pennsylvaniai kormányzó a CNN-nek.

Vízzel teli üregben, 80 méter mélyen

A szerencsétlenül járt munkásokat egy 66 cm átmérőjű lyukon keresztül, a haditengerészet különleges mentőkabinjában emelték ki.

A bányászok magyar idő szerint szerdán reggel mintegy 80 méterrel a felszín alatt szorultak be a mindössze 1x4 méteres, vízzel teli üregbe, ahol fagypont közeli volt a hőmérséklet. A mentőegységeknek ugyan még aznap sikerült velük kapcsolatba lépni, de félő volt, hogy a munkások nem élik túl a tragédiát, mivel a tárnában fogytán volt a levegő és emelkedett a vízszint is.

A szerencsétlenséget az okozta, hogy a Quecreek bánya munkásai véletlenül áttörték egy már lezárt tárna falát, ahonnan víz ömlött munkavégzés helyszínére. Ettől viszont összeomlott a járat és csapdába ejtette a bányászokat. A férfiaknak még maradt annyi idejük, hogy az utánuk érkező csoportot figyelmeztessék, így azok el tudtak menekülni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37