Megsebezte barátnőjét, aztán hasba szúrta magát

2006.11.08. 17:26
A rendőrség szerint volt barátja szúrta meg azt a 19 éves fiatal lányt, akit életveszélyes sérüléssel szállítottak a mentők a Székesfehérvári Szent György Kórházba. A feltételezett elkövető miután értesítette a mentőket, hasba szúrta magát.

A mentőszolgálat gépkocsija szurkáláshoz vonult délelőtt a Fejér megyei Sukoró település egyik lakóházához. A bejelentő egy 30 éves férfi volt, akit hasi sérüléssel találtak a helyszínen a mentősök. A bejelentésben szereplő 19 éves lányon két súlyosabb szúrás nyoma látszott. Feltehetően több késszúrást felfogott a rajta lévő kabátja.

A rendőrség Indexnek eljuttatott közlése szerint a lány sukorói "tartózkodási helyére" ment a 30 éves polgárdi férfi. A felek között egy két éves kapcsolat szűnt meg a közelmúltban. A férfi holmijáért ment a fiatal lányhoz, e közben alakult ki közöttük az a szóváltás, aminek eredményeként a férfi egy konyhakéssel többször megszúrta volt kedvesét.

Egyikük sincs kihallgatható állapotban

A lány sérüléseit látva értesítette a mentőszolgálatot, majd hasba szúrta magát. A helyszínre érkezett mentő gépkocsi mindkettőjüket kórházba szállította. A fiatal lány sérülését életveszélyesnek minősítették, azonnali műtétet hajtottak végre rajta. A férfit szintén megoperálták. Hogy meddig gyógyul majd, egyelőre ezt nem lehet tudni.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói emberölés bűntett kísérlet miatt indítottak eljárást az ügyben. Sem a sértett, sem a feltételezett elkövető nincs kihallgatható állapotban.