Elítélték az emberöléssel vádolt bajai ikerpárt

2004.03.09. 17:36
A Veverka testvéreket jogerősen is elítélte a bíróság emberölés miatt. Szabolcs nyolc évet kapott, mert több embert - köztük barátját - megkéselte, aki belehalt a döfésbe. László tíz hónapot kapott, mert segített fivérének a kést eltüntetni.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a Bács-Kiskun Megyei Bíróság első fokon hozott ítéletét. Így 8 év börtönt kapott az a férfi, aki Baja központjában, fényes nappal, több késszúrással megölte barátját. Az ügy másodrendű vádlottját, aki az elsőrendű vádlott ikertestvére, emberölés kapcsán elkövetett bűnpártolásért 10 hónap felfüggesztett börtönre ítélte Dr. Hegedűs István büntető tanácsa.

Gyereklátogatásra indultak

Veverka Szabolcs 27 éves sükösdi lakos és testvére, László 2002. január 20-án úgy határoztak, hogy Sükösdre utaznak, ahol a férfi kisfia a nagyszülőknél tartózkodott. Mivel autójuk nem volt, több ismerősüket is felhívták, vigye át őket Sükösdre. Erre végül B. Attila vállalkozott. A vádlottakat felvette kocsijába, amiben már benn ült az ügy másik sértettje P. József is.

Nézeteltérés támadt

A kocsiban nem volt vita közöttük, ám amikor kiszálltak az autóból Baján, a cigarettára rágyújtó, s a kocsitól úgy 15 méternyire elsétáló Veverka László arra lett figyelmes, hogy a testvére, valamint a sértettek között nézeteltérés támadt, lökdösődtek, P. József pedig egy késsel is hadonászott, amivel megsértette Veverka Szabolcsot a kezén és a homlokán. A megsebzett férfi erre elővett egy rugóskést, és azzal többször is a hátán és az oldalán megszúrta P-t. P. József a közeli sörözőbe menekült segítséget kérni.

Megvárták a rendőröket

Veverka Szabolcs ezt követően B. Attilára támadt, akit szintén többször megszúrt. B. a szívét ért szúrás következtében a támadást követően 10 percen belül meghalt. A véres kést a férfi testvére előbb zsebre rakta, majd amikor látta, hogy egy ismerőse arra halad kocsival, átadta neki, arra kérve, hogy azt tüntesse el. A vádlottak a helyszínen maradtak, itt várták meg a mentőket és a rendőrséget. Ügyükben az ítélet jogerős.