A szervezet tulajdonképpen nem hozta nyilvánosságra a jelentését, hanem a BBC munkatársa nézhetett bele a készülő dokumentumokba, amelyeket később publikálnak majd.
Az összesített számadat börtönökre, rendőrségi fogdákra és őrzött kórházakra, pszichiátriai intézményekre is kiterjed, és benne vannak a természetes halállal elhunytak adatai csakúgy, mint az öngyilkosok és a gyilkosságok áldozatai.
Az FPDC-t azért hozták létre, hogy csökkentsék a halálesetek számát a börtönökben. Kritikusai szerint azonban a szervezet erőtlen, nem hatékony, és főleg hiányoznak az anyagi források az eredményességéhez. (A fórumnak nincsenek bevételei, így működése teljesen bizonytalan.)
Az állami börtönökről mindenesetre még nem készült ilyen statisztika Angliában és Walesben. A fórum célja, hogy a haláleseteket információszolgáltatással és a leghatékonyabb módszerek elterjesztésével akadályozza meg. (A BBC beszámolója nem tért ki arra, miként előzhetők meg a gyilkosságok és halálesetek a börtönökben.)
A fórumot azután hozták létre, hogy az Emberi Jogok Egyesített Bizottsága felszólította Nagy-Britanniában a belügyminisztériumot és az egészségügyi tárcát, hogy alakítson egy kormányközi szervezetet a halálesetek követésére a büntetés-végrehajtásban és az ehhez kapcsolódó egészségügyi intézményekben.
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon