Lefejezték az indiai gyógyítót és gyerekeit

Egy család öt tagját fejezték le egy sebtiben összehívott falusi bíróság döntése alapján India észak-keleti részén, Asszám államban, arra hivatkozva, hogy a családfő két fiával és két leányával együtt boszorkányságot művelt, és betegséget hozott a közösségre.

A teaültetvényen dolgozó hatvanéves Amir Munda ősi gyógymódok tudója volt, akit a kis asszámi település lakói gyakran felkerestek panaszaikkal. Az embereket az hangolta ellene, hogy az elmúlt két hétben járvány ütötte fel a fejét a faluban, amelybe ketten már belehaltak, sokan pedig hosszú időre ágynak estek.

A helybéliek szerint a rontást a gyógyász és családja hozta rájuk, és a falu bölcseinek tanácsából álló rögtönítélő bíróság a szerencsétlen gyógyítót és gyermekeit fővesztésre ítélte, s az ítéletet a falu lakóinak lelkes helyeslése közepette nyomban végre is hajtották.

A falusiak a boszorkányokat átkozó jelszavakat kántálva a helyi rendőrőrshöz vonultak, az öt áldozat fejét letették az épület bejárata elé, és ott is hagyták.

Az észak-kelet indiai Asszám szövetségi állam mindentől távol eső, teatermelő vidékein törzsi rendszerben, rendkívül elmaradott körülmények között, alapvető higiénés és egészségügyi szolgáltatásokat nélkülözve élnek. Valódi orvost ritkán látnak, ha betegek, többnyire kénytelenek beérni a helybéli népi gyógyásszal, aki sokszor valóban csupán kuruzsló.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17