Depressziós volt a szerdán öt gyermekét meggyilkoló belga nő

Kórházi ágyán kihallgatták, majd gyilkosság vádjával őrizetbe vették a belga nyomozók azt a nőt, aki öt gyermekét megölte, majd öngyilkosságot kísérelt meg szerdán egy Brüsszel közeli kisvárosban, Nivelles-ben.

Egyelőre nem csak a belga közvélemény, de a hivatalos szervek is értetlenül állnak a tragédia előtt, egy nő szerdán öt gyermekével végzett. A tettes, a negyvenes éveiben járó nő, Genevieve Lhernitte késsel végzett a gyerekeivel, majd saját magát is meg akarta ölni. Ez nem sikerült neki. Ő hívta ki a mentőket, akik már nem tudtak segíteni a 3 és 14 év közötti kis áldozatokon.

A gyerekek (négy lány és egy fiú) a sajtótájékoztató szerint éppen tévét néztek, amikor szerda délután anyjuk rászánta magát a végzetes tettre. Egyenként kihívta őket egy szomszédos szobába (kezdve a legkisebbel, végére hagyva a legidősebbet), és ott egy késsel elvágta a torkukat.

Yasmine ellenállni próbált

A nyomozás eddigi állása szerint - legalábbis erről számolt be a belga kereskedelmi tv, az RTL-TVI esti híradója - csak a legidősebb, az 1992-ben született Yasmine próbált ellenállni, de sikertelenül. A kiérkezett mentősöket, rendőröket olyan borzalmas látványt fogadta a házban, hogy ők is pszichológusok segítségére szorultak.

Az apa (egy gyógyszercég alkalmazottja) a gyilkosság időpontjában éppen üzleti úton volt: csak a brüsszeli repülőtérre érkezve tudták őt értesíteni. Az esti tv-híradó beszámolója szerint sokkos állapotban van, s hallani sem akar arról, hogy meglátogassa feleségét, akit a helyi kórházban ápolnak.

Genevieve Lhernitte ugyanazzal a késsel akart öngyilkos lenni, amellyel gyerekeivel végzett, de csak sebeket ejtett magán. Tettére egyelőre nincs magyarázat, bár az köztudott, hogy az utóbbi időben depresszióval kezelték. A szomszédok egyébként normális, kedves emberként írták le a nőt, aki korábban tanárként dolgozott, ám feladta hivatását, hogy otthon maradjon, és gyerekeit nevelhesse.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32