Egy idősek otthona öt lakójának megölésével és egy gyilkossági kísérlettel vádolnak a hatóságok egy ápolót az észak-belgiumi Gentben.
A 43 éves Kurt Dobbelaere négy emberölést ismer el, az ötödiket és a gyilkossági kísérletet nem.
A városi ügyészség szóvivője hétfőn elmondta: a férfi bevallotta, hogy ez év augusztusában négy személynek túladagolta az inzulint, míg decemberben egy ötödiknél ugyanezt megkísérelte. Utóbbi esetben az ápoló tagadja, hogy megölte volna az illetőt.
Nem eutanázia?
Az áldozatok 85-93 évesek voltak. Egyelőre nem világos, hogy mi volt a gyilkos indítéka, munkahelyének igazgatója mindenesetre kizárta az eutanáziát.
Az áldozatok egyike sem szenvedett cukorbetegségben - mint ahogy a kiszemelt áldozatnak feltételezett idős ember sem -, nem volt tehát szükségük inzulinra.
A férfi 2006 óta volt főápoló a nyugdíjasotthonban, és környezete nagy elismeréssel övezte őt, annak ellenére, hogy 2002-ben másfél évi börtönre ítélték, mert akkori munkahelyén, egy másik idősek otthonában 13 ápolttól lopott el pénzt és ékszereket.
A belga sajtó azt is tudja róla, hogy tavaly jelentős kártérítést kapott lakása biztosítójától, miután otthona egy rövidzárlat miatt leégett, de egy évvel később - egy hasonló eset után - már nem fizetett neki. Tudni vélnek a lapok arról a sikkasztásról is, amelyet annál a helyi futballcsapatnál követett el, ahol titkárként működött.
Semmi olyasmiről nem írnak azonban, ami az ápoló gyilkos hajlamait láttatta, vagy akár csak sejteni engedte volna.
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 35,5 M Ft
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon