Az autópályaépítés is rontott a szatymazi belvízhelyzeten

2006.03.01. 13:42
Napról napra nő Magyarországon a belvízzel elöntött területek nagysága, hét vízügyi szakaszon harmadfokú a készültség. Az utóbbi hetek csapadékos időjárása miatt Szatymazon is belvízgondok adódtak; az M5-ös autópálya mellett érdekes belvízhelyzet alakult ki.

Másodfokú vízkár-elhárítási fokozat van érvényben a Csongrád megyei Szatymazon; a helyzetet az autópálya építése is súlyosbította - közölte a település polgármestere szerdán az MTI-vel. Gyömbér László elmondta: az utóbbi hetek csapadékos időjárása miatt Szatymazon is belvízgondok adódtak; az első probléma az M5-ös autópálya mellett alakult ki. A település Zsombó felöli oldalánál egy félreértés miatt az építtetők nem engedték, hogy a helyi csatornákat rákössék az átereszekre, mert attól féltek, hogy a hordalék eltömíti azokat.

A vita két-három hete húzódott, és addig akkora mennyiségű víz halmozódott fel, hogy az ott lévő házak és tanyák, veszélybe kerültek; egy helyi gazda nem tudta betakarítani az őszi növényeit, a szatymazi pihenőnél pedig - vélhetően tervezési hibák miatt - a szervizút alá nem került áteresz, így lefolyástalan területek alakultak ki.

A kivitelező létesítményi főmérnökével folytatott legutolsó megbeszélésen végül megállapodás született: a helyi csatornákat ráköthetik az átereszekre, amelyeket elhelyeznek a szükséges részeken, így megindulhat a víz elvezetése - közölte a polgármester.

Nőtt a belvíz Szabolcsban

Az újabb, lehullott 4-5 centiméteres hó és az azt követő olvadás hatására, szerdán délig 16 200 hektárra nőtt a belvíz által elöntött terület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel. Mind a 12 nyírségi öblözetben belvízvédelmi készültségre van szükség a térségben - mondta Bodnár Gáspár. A belvíz mellett a Kraszna árhulláma is munkát ad a nyíregyházi vízügyi szervezetnek, a folyón továbbra is lassú az apadás, így várhatóan a hét végéig marad a másodfokú készenlét a gátakon.


Az országban 83 szakaszon védekeznek (Térkép: vizugy.hu)

A szakemberek a Szamoson a jégtorlódást kísérik figyelemmel, Szamosújlak, Tunyogmatolcs és Panyolat térségében 80-150 centiméter az egymásra csúszott jégtáblák vastagsága, védelmi beavatkozásra még nem volt szükség. A belvíz 11 szabolcsi települést is fenyeget, ahol első- és másodfokú készültséggel védekeznek az önkormányzatok. Három vízgazdálkodási társulat ugyancsak készültséget tart a megyében, s az elöntött határrészekről vezetik el a vizet Felső-Szabolcsban, a Ecsedi-láp környékén, valamint a Nyírség alacsonyan fekvő belvízvédelmi öblözetében.

A Közép-Tisza vidékén sem javult a helyzet

Lassan nő és több mint 51 ezer hektárt tesz ki a belvízzel elöntött terület a Közép-Tisza-vidékén, a mentesítés változatlanul a kisújszállási és karcagi szakaszokon kívánja a legnagyobb erőfeszítést. Ezen a két szakaszon napok óta harmadfokú készültségben védekeznek folyamatos szivattyúzással - olvasható az igazgatóság tájékoztatójában. Az összes belvízvédelmi szakaszon az elmúlt 24 órában 40 stabil szivattyútelep és egy hordozható szivattyú négy és félmillió köbméter vizet emelt be a főbefogadókba.

A vízgazdálkodási társulatok közül a nagykunságinál a legmagasabb, azaz harmadfokú a védekezési szint, 21 településen másodfokú készültségben védekeznek a belterületi elöntések ellen. A tűzoltóság közreműködésével vizet szivattyúznak, árkokat, átereszeket tisztítanak, hogy javítsák a belvíz lefolyását. A Köti-kövizig a belvíz mellett a folyók áradását is figyelemmel kíséri. A Hortobágy-Berettyó jobb partján, Karcag és Túrkeve között másodfokú, a Hármas-Körösön Kunszentmárton és Mezőtúr között első fokú árvízvédelmi készültség van érvényben, ami őr- és figyelőszolgálattal jár. Az elmúlt 24 órában 48 személy és hét közúti jármű vett részt a védekezésben.

A vízügyi igazgatóságok összesített adatai szerint az országban összesen 83 szakaszon védekeznek a belvíz ellen, 44 helyen elsőfokú, 32 helyen másodfokú, hét helyen harmadfokú a készültség.