Hétvégén is marad a tél

2006.03.10. 11:21
A meteorológiai előrejelzés szerint a hét végén további csapadékra - hóra esőre vegyesen - lehet számítani, ezért egyelőre marad a harmadfokú készültség a Krasznán. Az újabb csapadék növelheti a belvíz által elöntött területeket is.

Tartós harmadfokú árvízvédelmi készültségi színt feletti árhullámra számítanak a szakemberek a Krasznán, miután lassú az apadás a folyón - közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője pénteken az MTI-vel. A Kraszna alsó szakaszán vonuló árhullám magassága Kocsordnál már 18 órája stagnál, de a folyó határszelvényében is mindössze 30 centimétert apadt a víz a szerdai tetőzés óta - mondta Bodnár Gáspár.


Aktuális árvízvédekezési fokozatok (Térkép: www.vizugy.hu)

Az igazgató tájékoztatása szerint a gátak egyes szakaszain altalajszivárgást észlelnek a III. fokú készenlétben védekező vízügyi dolgozók, de azt egyelőre nem tartják veszélyesnek, mert szokásos árvízi jelenségnek számít. A készültség keretében állandó megfigyelés alatt tartják a szivárgások helyszíneit, és takarítják a lehullott havat a töltéskoronáról is, hogy amennyiben védelmi beavatkozásra lesz szükség, a közlekedés biztosított legyen a gátak tetején.

Az elmúlt 24 órában a Tisza, a Szamos, a Kraszna és a Túr vízgyűjtő területén külföldön 4-10, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 8-10 milliméter csapadék hullott hó formájában. A meteorológiai előrejelzés szerint a hét végén további 10-18 milliméter csapadékra - hóra esőre vegyesen - lehet számítani, a jövő hét elejétől viszont csökken a térségben a eső, vagy a hó valószínűsége.


Ócsánál sem jobb a helyzet (Fotó: H. Szabó Sándor)

A metnet.hu-n olvasható előrejelzés szerint a következő napokban folytatódik a változékony, inkább télies jellegű időjárás. Többször várható kisebb havazás, hószállingózás, vagy hózápor. Szombaton délután északnyugat felől tovább szakadozik a felhőzet, és csak keleten kell elszórtan kisebb esőre, záporokra számítani. A hőmérséklet továbbra is jócskán az átlag alatt alakul, újra kemény éjszakai fagyokra és néhol napközben is fagypont alatti hőmérsékletre kell számítani.


Belvízzel elöntött területek Ceglédnél (Fotó: H. Szabó Sándor)

Az újabb csapadék növelheti a belvíz által elöntött mintegy 19 ezer hektáros területet Szabolcsban, ahol jelenleg is négy öblözetben másod-, nyolcban pedig első fokú belvízvédelmi készültséget tartanak. Az ár- és belvíz elleni védekezésben pénteken 258 ember vesz részt, a Kraszna gátjairól eltakarították a havat, kitisztították a csatornákat, a szivattyúkkal pedig egy nap alatt 1,3 millió köbméter vizet emelnek le az elöntött földekről. Az árhullám ellen összesen 693 kilométer hosszon védekeznek a folyók mentén, elsőfokú a készültség 442 kilométeren, másodfokú 187, harmadfokú 64 kilométeren.